Eugene Ionesco

2009. augusztus 24. 15:48

(1909-1994)

1909. november 26-án született Eugene Ionesco román származású francia író, drámaíró, az abszurd drámaírás atyja. Egyes források szerint azonban születési éve 1912, s vita tárgya a nap is, amely lehet november 12 vagy 13 is. Mindenesetre maga Ionesco erről egy interjúban csak annyit mondott: "Kötelességem, hogy az legyen az életkorom, amely az irodalmi lexikonokban áll, maradok tehát 1912 mellett."

Eugen Ionescu néven látta meg a napvilágot a romániai Slatinán, román apa és francia anya első gyermekeként. Gyermek- és ifjúkora e két nyelv, két ország vonzásában telt, egy ideig Párizsban éltek, de 1916-ban az apa, majd 1922-ben a család is visszatért Romániába. Ionesco 1934-ben diplomázott a Bukaresti Egyetem francia szakán, ezt követően különböző lapoknak írogatott cikkeket, recenziókat, s 1934-ben megjelent esszégyűjteménye is. 1936-ban megnősült, felesége az író halálig jóban-rosszban hű társa maradt.

1938-ban ösztöndíjjal Párizsba utazott, hogy megírja A Halál a modern költészetben című disszertációját. Ez ugyan soha nem készült el, viszont kapcsolatba került Gabriel Marcellel, Henri Thomas-szal és az Esprit folyóirat körével, s rövid romániai tartózkodás után 1942-ben végleg Franciaországban telepedett le.

Ionesco sokáig korrektorként dolgozott, majd úgy gondolta, megtanul angolul, hogy jobban fizető álláshoz jusson. Ezzel ugyan kudarcot vallott, de a nyelvkönyvek semmitmondó és nevetséges társalgási sémái drámaírásra ihlették. Így született meg 1948-ban A kopasz énekesnő, az abszurd színház első remeke. Ebben rátalált arra a formára, az egyfelvonásosra, melyben a lét érdektelenségét, az ember jelentéktelenségét, a kommunikáció félresiklását, az élet totális abszurditását megfogalmazhatta.

A kopasz énekesnő után sorra születtek a hasonlóan polgárpukkasztó darabok: A lecke, A székek, Az új lakó, Az orrszarvú, A légbenjáró, Öldöklősdi, Macbett, A király halódik. 1957 februárjában a párizsi Huchette Színház műsorára tűzte A kopasz énekesnőt és A leckét, s a két darabot azóta is megszakítás nélkül játsszák.

Írt egy regényt is, A magányos címmel, kritika- és esszéírói tevékenysége mellett aktív résztvevője volt a világ több pontján tartott irodalomelméleti konferenciáknak is. Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el, 1970-ben a Francia Akadémia tagja, s még ugyanebben az évben a Becsületrend lovagja is lett. A hetvenes évektől kezdve egyre gyakrabban emelte fel szavát mindenfajta elnyomás ellen, a romániai rendszer visszáságaival kapcsolatban több ízben is az Európai Közösséghez fordult.

1984-ben a cukorbajjal küzdő író kórházba került, ahol két napig kómában feküdt. Bár ekkor még sikerült felépülnie, egészségi állapota egyre romlott, s 1994. március 28-án párizsi otthonában meghalt. A Montparnasse temetőjében található sírkövén ez olvasható: "Imádság ahhoz, akiről nem tudom, ki ő. Reményem: Jézus Krisztus."