Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kivégzik Szent Pált

2004. szeptember 13. 12:06

Tarzus-ban előkelő zsidó családban született a Benjamin törzsből, akiktől a római polgárság jogát is örökölte, s így a Saul mellett már születésekor megkapta a latin Paulus nevet is. A Jézus Krisztusban hívők ellensége volt, mígnem 37-38-ban Damaszkuszba menvén az odamenekült keresztényekért, az úton megjelent neki az Üdvözítő, és a városba érve megtért, s megkeresztelkedett. (Ennek ünnepe a Pál fordulása január 25.) Ezután csak a Paulus nevet használta. Nagy jártasságot szerzett a görög irodalomban és a tudományokban, így az apostolok és tanítványok közül kiemelkedett műveltségével. Előbb bizonyos időt töltött igehirdetőként, talán remeteként valahol a szíriai sivatagban, s térített Szíriában, szülőföldjén, Kilikiában. Három apostoli útján bejárta Ciprust, Kis-Ázsiát, Makedóniát, Görögországot, megfordult Korinthoszban. 58 körül Jeruzsálembe ment, ahol elfogták és Cezareába, majd két évi fogság után Rómába vitték, ahonnan legtöbb apostoli levelét írta. 66-ban Rómában újból börtönbe vetették, s a következő évben az ostiai úton, az Aquae Salviae nevű helyen lefejezték. Pál 14 levele az Újszövetségben olvasható. A görög és latin nyelvűek közt végzett sikeres munkája nyomán Pált gyakran nevezik a `pogányok apostolá`-nak. Temetkezési helyének a San Paolo Fuori le Mure római bazilikát tartják.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kivégzik Szent Pált

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra