Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az olimpiára a Tiltott város is elkészül

2008. április 25. 15:00

Az olimpia kezdetéig a Tiltott város felújítása is elkészül. A császári palota épületeit a tervek szerint június végén adják át.

<

A 2003-ban indult renoválásra mintegy 400 millió jüant (több mint 9 milliárd forintot) fordított a kínai kormány. Az állagmegóvási és javítási munkák mellett az építők a mozgássérültekre is gondoltak, ugyanis a tíz legkedveltebb csarnokhoz lifteket építettek, a vakok kiszolgálásáról összesen kétszáz, speciálisan kiképzett idegenvezető gondoskodik majd.

Az öt éve tartó felújítás alatt a műemlék 30 ezer négyzetméteres területen volt látogatható, ez év végéig közel 400 ezer négyzetméternyi területet nyitnak meg a látogatók előtt, köztük a Legfelsőbb harmónia termét (Taihedian), amely egyben a császári palota legpompásabb és legmagasabb épülete.

"A palota hitelességének megőrzése érdekében a felújítás során - ahol lehetett - az eredeti alapanyagokat és technikákat alkalmaztuk" - mondta Csang Ko-kuj (Zhang Kegui), a múzeumegyüttes műszaki vezetője.

A kínai császárok a Ming-dinasztia (1368-1644) hatalomra kerülésétől egészen a Csing-dinasztia (1644-1911) bukásáig a tiltott városból irányították az országot. A többszáz éves épületek mázas tetőcserepei az időjárás viszontagságaitól sérültek, miközben a beázások miatt a fából készült szerkezetekben keletkeztek károk, az idők folyamán pedig a festett falak színei is elhalványultak.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az olimpiára a Tiltott város is elkészül

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra