Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Bedrogozott Mózesnek köszönhető a Tízparancsolat

2008. március 6. 10:00

Lehetséges, hogy Mózes pszichedlikus drogok hatása alatt volt, amikor lehozta a törvénytáblákat a Szináj-hegyről - feltételezi egy izraeli pszichológia professzor.

<

A mennydörgés, villámlás és trombitaharsogás, amelyről Mózes második könyvében az olvasható, hogy a Szináj-hegy felől jött, lehet, hogy csupán hallucináció volt, amely a megváltozott tudatállapot terméke - hívta fel a figyelmet Beni Sanon, a jeruzsálemi Héber Egyetem munkatárs. Szerinte a zsidók vezetője ugyanígy csak a módosult tudatállapotnak köszönhette, hogy korábban lángolni látta a csipkebokrot.

A Time and Mind című brit szakfolyóiratban Sanon azt írta, hogy két növény, amely a Sínai-fészigeten honos, ugyanazokkal a pszichoaktív molekulákkal rendelkezik, mint a perui varázslók által különféle növényekből ősidők óta készített ayahuasca nevű hallucinogén főzet.

Sanon azt is megvallotta, hogy jól ismeri az ayahuasca hatását, mivel azt már legalább 160-szor kipróbálta különböző helyeken és helyzetekben. Állítása szerint a Közel- és Közép-Keleten honos szíriai rutafű (Peganum harmala) ősidők óta ismert a zsidók körében mágikus és gyógyító hatásáról.

Éppen ezért a kutató azt feltételezi, hogy Mózesnek a hegyre tett időtlen utazása valójában csak saját tudatalattijában játszódhatott le, és lehetséges, hogy nem volt szó semmilyen természetfeletti eseményről.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Bedrogozott Mózesnek köszönhető a Tízparancsolat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra