Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Einstein túl zsidó Kínában

2002. augusztus 12. 13:01

Izrael végül lemondott arról, hogy kiállítást rendez Albert Einsteinről Kínában, miután a pekingi hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy még csak utalás sem legyen Einstein zsidó származására, vagy a zsidó állam melletti kiállására. Az einsteini életműről szóló kiállítás jövő hónapban nyílt volna Pekingben, hogy aztán öt további kínai városba is elvándoroljon az eddig a két ország közötti legjelentősebb kulturális csereprogram keretében.

<

Ám amint legutóbb a szervezők a kiállítás részletes kidolgozásának befejező szakaszához érkeztek, a pekingi hatóságok jelezték, hogy egy már kinyomtatott bekezdést mindenképpen törölni kell a kiállításon. Az inkriminált bekezdésben Einstein zsidósága került terítékre, melyben Izrael állam megalapításának támogatójaként tűnt fel, akinek államelnöki széket ajánlott az új zsidó állam első miniszterelnöke, David Ben-Gurion.

Izraeli illetékesek nem vették jó néven a cenzúrázási kísérletet: "Ez három olyan téma, mely eléggé meghatározó Einstein életrajzában és egyúttal megváltoztathatatlan" - nyilatkozta Amir Sagie, a pekingi izraeli nagykövetség szóvivője.
  • forrás : HistoryToday

  • Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

    Miért támogassam a Múlt-kort?

    Einstein túl zsidó Kínában

    Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

    2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

    Ízelítő a Magazinból

    További friss hírek

    Legolvasottabb cikkeink

    Facebook Twitter Tumblr

     

    Váltás az asztali verzióra