Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Médiacirkusz övezte Sisi pálmafájának kivágását

2008. február 20. 17:00

Schönbrunn pálmaházában nagy számban jelentek meg az újságírók az üvegből és acélból álló épületben, hogy jelen lehessenek a 170 éves "Sisi-pálma" kivágásánál.

<

A néhai Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról elnevezett vén pálmafa kivágására azért volt szükség, mert a több mint 25 méter magas növény már azzal fenyegetett, hogy megrongálja a pálmaház tetejét. A fa maradványait rövidesen elárverezik. A tervezett árverezésből befolyó pénzt a kertésztanoncok képzésére fordítják.

Günter Wimmer, a szövetségi kertek szóvivője elmondta, a kínai legyezőpálma (Livistona) körül elhelyezkedő összes növényt átmenetileg "el kellett költöztetni", nehogy kárt tegyenek bennük a kivágás közben esetleg lehulló törmelékek. Az egyik acéloszlopra közvetlenül a kupola alatt kötélvontatót szereltek, hogy a kivágott fa egyes részeit elszállíthassák.

Miután számos tudósító és fotós szeme, illetve lencséje előtt eltávolították az arisztokratikus növény koronáját, Wimmer elmondta, hogy "a nagy médiafelhajtás tehertétel volt a számukra, de ennek ellenére a vártnál jobban mentek a dolgok". Eleinte attól tartottak, hogy a sűrű tűlevelek esetleg eltömíthetik a motoros fűrész láncát és abban az esetben két embernek kézi fűrésszel kellett volna folytatnia a munkát.

A "Sisi-pálma" utódja a "Mária Terézia-pálmának", amely a Habsburgok növénygyűjteményéből származott. Évente turisták százezrei csodálták meg a pálmafát, amely már akkor 44 éves volt, amikor 1882-ben elhelyezték a melegházban és elnevezték a titokzatos Sisiről, I. Ferenc József császár és király darázsderekú feleségéről. Idővel azonban korhadni kezdett, s amikor magassága elérte a 25 métert, veszélyeztette a pálmaház üvegtetejét és elkerülhetetlenné vált a kivágása.

Az elhatározás Wimmer szerint nagyszámú "Sisi-rajongó" haragját vonta magára. Telefonhívások és e-mailek százait kapták az Egyesült Államokból és Kanadából, amelyeknek küldői követelték, hogy "ne öljék meg a pálmafát." Emellett "képtelen" javaslatokat is tettek, például, hogy mélyítsék ki a talajt vagy növeljék a pálmaház magasságát. A nehézségek azonban rövid időn belül megoldódnak, amennyiben sikerült utánpótlásról gondoskodni. Tavasszal a "Sisi-pálma" egy kereken ötven éves utódja foglalja majd el a kivágott óriás helyét. 

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Médiacirkusz övezte Sisi pálmafájának kivágását

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra