Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Újszászy Kálmán tanár

2004. szeptember 13. 12:06

A magyar népfőiskolák egyik megalkatotója fővárosban született. A sárospataki református teológiát végezte, majd Skóciában, Svájcban és Görögországban folytatott egyetemi tanulmányokat. Debrecenben doktorált, Szegeden szerzett egyetemi magántanári minősítést. A sárospataki kollégiumban 1931-ben lett a teológia-filozófia professzora. Egyidejűleg faluszeminárumot, falukutatást szervezett, falusi tehetségeket toborzott a `szegények iskolájába`. Fő célja a magyar parasztság szellemi-lelki felemelkedése volt. Szabó Zoltánnal együtt népfőiskolát alapított, majd főkönyvtáros, a Tudományos Gyűjtemény igazgatója, egyházkerületi főgondnok lett. Népfőiskolai előadásai maradandó hatást gyakoroltak a magyar társadalmi, politikai, kulturális élet számos kiválóságára. Jelentősen gazdagította a megye és Kelet-Magyarország szellemi életét. A Debreceni Teológiai Akadémia és a Kolozsvári Protestáns Egyetemi Teológiai Intézet díszdoktora volt. 1988-ban Bethlen Gábor díjat kapott, 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. 1994. április 24-én hunyt el Sárospatakon. Életművéért 1999-ben - posztumusz - Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Újszászy Kálmán tanár

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra