Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Sokallják a berlini emlékműveket

2007. november 16. 12:00

<

Vita az emlékezés kultúrájáról

A folyamatot Helmut Kohl, volt német kancellár indította el. 1993-ban keresztülvitte, hogy a Berlin központi sugárútján, az Unter den Lindenen álló, a 19. században Karl Friedrich Schinkel által épített Neue Wache épülete legyen Németország központi emlékhelye, ahol felállították Käthe Kollwitz `Pieta` című alkotását. A háborús emlékhelyet azonban nem csupán a zsidók és a Stasi áldozatainak emlékének szentelték, hanem `minden háborús és diktatúra áldozatának`, beleértve a Waffen SS elhunyt katonáit is.

"Mi, zsidók nem emlékezhetünk ebben az épületben a halottainkra" - nyilatkozta Jerzy Kanal, a berlini zsidó közösség vezetője. Igntz Bubis, a németországi zsidó tanács elnöke szintén tiltakozását fejezte ki. Kohl a kritikákra reagálva megígérte, hogy egy külön holokauszt-emlékművet emelnek a Brandenburgi kapu közelében. Ekkor viszont más csoportok arra figyelmeztettek, hogy nem kellene fontossági sorrendet felállítani az áldozatok között, a holokauszt-emlékmű megépítése után pedig minden áldozati csoport külön emlékhelyet akart magának.

A Szabadság és egység emlékművével végre egy "örömteli emlékhelyet" is kapnak a berliniek. A tervek szerint az átadásra 2009-ben kerülne sor, a Weimari Köztársaság és a berlini fal leomlásának évfordulóján. A helyéről azonban még nem született döntés, csak annyi biztos, hogy a Reichstag közelében fog állni.

Az emlékművek pedig tovább sokasodnak. Mióta a Reichstag északi oldalára emléktáblát helyeztek, megköszönvén a magyaroknak, hogy megnyitották a határokat, és ezáltal lehullt a vasfüggöny, a többi ország is sorban áll, hogy megkapja a maga tábláját. A lengyelek már finoman érdeklődtek, hogy nem kaphatna-e a Szolidaritás szakszervezet is emléktáblát.

Markus Meckel, parlamenti képviselő, új javaslattal állt elő: Berlin keleti részén áll egy emlékmű, amelyet még a kelet-német kormány állított a szovjet Vörös Hadsereg, a lengyel katonaság és a német antifasiszták szövetségének emlékére. Itt kaphatna helyet a többi szomszéd emlékműve. Még a feliratot sem kellene megváltoztatni. A 19. századi szavak abból az időből származnak, amikor egész Németország lelkesedett a lengyelek szabadságharcáért: "A ti szabadságotok a miénk is."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Sokallják a berlini emlékműveket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra