Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Őskori idolokat láthatunk az egervári kastélyban

2007. október 20. 13:00

Az újkőkortól a rézkorig csaknem kétszáz műtárgyat, többségében plasztikus emberábrázolásokat mutatnak be a Zala megyei egervári várkastélyban november 6-án nyíló kiállításon.

<

A Győr-Moson-Sopron, Vas és a Zala megyei múzeumok közös időszaki kiállításán főként olyan emlékeket mutatnak be, amelyek a közelmúltban kerültek elő megelőző régészeti feltárásokon: lakóparkok, vasutak és autópályák építésekor.

Néhány évtizeddel ezelőtt Zalában mindössze két idol, vagyis ember alakú szobrocska volt a múzeum birtokában, a megelőző feltárások után ezek száma 50 fölé emelkedett. A tárlaton bemutatják a séi, a toronyi, a nagycenki, a sormási, petriventei, becsehelyi, becsvölgyei, szentgyörgyvölgyi és a zalaszentbalázsi idolokat is.

Égetett agyag állatszobor Szengyörgyvölgy-Pityerdombról (i.e. 7500)

Vándor László kifejtette, hogy a kiállítás anyaga azért is különleges, mert olyan látásmódot és szemléletet tükröz, amelynek abban a korban ugyan más jelentése volt, de ma már művészinek mondanánk. Ezek az alkotások jelentették Európában a klasszikus bemutatás, a szobrászat kezdetét.

A kiállítás anyagáról magyar, angol és német nyelvű katalógus készül, amelyet a megnyitón Svend Hansen, a Berlini Régészeti Intézet eurázsiai részlegének igazgatója és Kalicz Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének főmunkatársa mutat be a látogatóknak.

Az időszaki kiállítás az egervári várkastélyban december 5-ig tart nyitva. A tárlat anyagát 2008-ban a Kőszegen, Keszthelyen és Nagycenken is bemutatják.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Őskori idolokat láthatunk az egervári kastélyban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra