Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Középkori templomot ásnak a szegedi Dóm téren

2007. október 18. 10:00

Ásatást kezdtek a szegedi Dóm téren az egykori Dömötör-templom pontos helyének megállapítása érdekében a Móra Ferenc Múzeum régészei - közölte az intézmény.

<

Az ország egyik legszebb terének háromszáz négyzetméteres elkerített területén folyó régészeti munka egy jövendőbeli fejlesztést megelőző ásatás - mondta Medgyesi Konstantin. A szakemberek jelenleg egy ötször ötméteres szelvényt alakítanak ki; az ásatás célja, hogy pontosítani lehessen az egykori Dömötör-templom helyét.

Az 1920-as években lebontott templomot a 12. század elején román stílusban emelték, majd a 15. században komoly átalakításon esett át; az akkoriban újjászületett épület már inkább gótikus volt - tette hozzá a muzeológus. A mostani feltárás a gótikus stílusjegyeket magán viselő egyházi épület pontos helyét keresi.

Hasonló kutatást már végeztek az 1920-as években Cs. Sebestyén Károly régész vezetésével. Amikor a Fogadalmi templom építését megelőzően, a Dömötör-templom egyik tornyának bontásakor előkerült a ma is látható, román kori Dömötör-torony, mgvizsgálták az eredeti 12. századi épület elhelyezkedését is. Azóta azonban a régészet technikai lehetőségei bővültek.

Napjainkban szélesebb a kutatók eszköztára, ezért a most Fogas Ottó és Horváth Ferenc régészek irányításával folyó munka egyfajta hitelesítő feltárásnak számít, hiszen az alapadatok rendelkezésre állnak még az 1920-as évekből, azokat kell minél inkább tökéletesíteni - fogalmazott a szakember.

Medgyesi Konstantin elmondta, hogy a Dóm téri régészeti feltárás néhány napja kezdődött, ezért érdemi kutatási eredmények még nem állnak a régészek rendelkezésére, a szakemberek szerint körülbelül tíz munkanap után tudnak majd fejleményekről beszámolni.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Középkori templomot ásnak a szegedi Dóm téren

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra