Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megnyílik a Várszínház Budán

2004. szeptember 13. 12:06

A Várszínház Buda első állandó színháza, a főváros legrégibb, műemlékként nyilvántartott színházépülete. 1270 táján ferences rendi templomnak épült, majd a török hódoltság idején a budai pasa dzsámija volt. 1725-től a karmeliták újjáépítették. Rendjük feloszlatása után a templomot és kolostort - II. József rendeletére - Kempelen Farkas tervei alapján színházzá alakították át. Az új épületben 1787. október 17-én nyílt meg a német nyelvű színház. Az épülethez fűződött a magyar színjátszás jeles eseménye: 1790. október 25-én Kelemen László színtársulata itt tartotta az első magyar nyelvű színielőadást. 1800-ban itt adott hangversenyt Ludwig von Beethoven. 1870-től a Nemzeti Színház kamaraszínháza, majd magánszínházak működtek benne. 1925-1977 között zárva volt. A II. világháborúban súlyosan megsérült. 1977-re - külső formáját megtartva - teljesen átépítették, s az akkor alakult Népszínház otthona lett. 1982-től ismét a Nemzeti Színház, majd az ebből alakult Pesti Magyar Színház kamaraszínházaként működött. Az épület 2001 decemberétől az új Nemzeti Táncszínháznak ad otthont.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megnyílik a Várszínház Budán

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra