Az algíri reaktorvitát másolja az iráni atomkérdés
2007. szeptember 19. 12:00
Rossz helyre tették az értesítést
A most feloldott iratok mellett az algériai nukleáris programról szóló viták több részlete továbbra is titokban maradt, valószínűleg a hírszerzési források és a diplomáciai kommunikáció védelme érdekében, de így is bepillantást nyerhetünk a vitába:
- A Nemzetbiztonsági Tanács algériai atomprogramról szóló beszámolója rávilágít az amerikai tisztségviselők aggodalmának okára; "a reaktor hűtőtornyai jelentősen nagyobb, mintegy 50 megawatt hőteljesítményű reaktor működtetéséhez is elegendőek", ez sokkal több, mint ami az atomkutatáshoz szükséges. Aggodalmat keltettek a létesítmény vastag falai is, amelyek "lehetőséget nyújtanak az újrafeldolgozásra, atomhulladék tárolására vagy további kutatásokra."
- Ugyanebben a beszámolóban olvasható: "Nincs elegendő információnk ahhoz, hogy biztosan állíthassuk, az algériai kormány katonai atomprogrammal rendelkezik." A Külügyminisztérium azonban azt akarta, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megvizsgálja a reaktor kapacitását.
- Az amerikai tiltakozásra válaszul Algéria és Kína nyilatkozatot adott ki a reaktorról, amely a Külügyminisztérium közlése szerint "enyhítette az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos aggodalmainkat." Washington azonban ragaszkodott hozzá, hogy Algéria gyorsan cselekedjen.
- 1991 májusában a kínai kormány bizalmas feljegyzést adott át az amerikai Külügyminisztériumnak, amely az 1983 februárjában Algériával kötött megegyezést tartalmazta, és leírta, hogy Kína 11 tonna nehézvizet és 216 fűtőegységet adott Algériának.
- Az Algériával kapcsolatos aggodalmak arra késztették az amerikai Külügyminisztériumot, hogy arra kérje Svájcot, ne adjon el Algériának izosztatikus sajtolót.
- Az iratok megismertetnek a vita egy későbbi szakaszával is: 1991 novemberében a The New York Times azt állította, hogy Kennedy nagykövet az atomreaktor felfedezése előtt néhány évvel már tudott az algériai-kínai nukleáris kapcsolatokról, de elhallgatta azt. Mint kiderült, Kennedy átadta a dokumentumokat az INR-nek, amely azonban "rossz helyre" tette őket.
1991 végén az algériai atomprogram okozta aggodalmak halványulni kezdtek, és átadták helyüket az Algéria jövője miatti félelemnek. Az 1992 elején tartott választásokon ugyanis az Iszlám Megmentési Front győzött, és véres polgárháború robbant ki az iszlám fundamentalisták, valamint az algériai rendőrség és katonaság között. Algéria 1993-ban a polgárháború ellenére hajlandónak mutatkozott az Atomsorompó Szerződés aláírására (amit 1995-ben meg is tett), de a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által elért biztosítékok sem vetettek véget az atomprogramról szóló spekulációknak. A biztosítékok korlátozottak voltak: az Ügynökség nem vizsgálhatott meg minden létesítményt, és kevés információt kapott a projekt eredetére vonatkozóan.
David Albright és Corey Hinderstein 1997-es jelentése szerint Algéria bizonyos korlátozásokkal együttműködött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, de még ez sem volt elegendő, hogy elaltassa a gyanakvásokat. Algéria a többi afrikai és közel-keleti országhoz hasonlóan atomenergiát használ áramfejlesztésre és sótalanításra. Megfigyelők azonban úgy vélik, hogy az ország a mai napig "nukleáris megoldásokat" keres arra az esetre, ha Irán fegyvereket fejlesztene.
Az amerikai hírszerzés kétségtelenül tovább figyeli az algériai helyzetet, de hogy sikerül-e megoldani a hűtőtornyok problémáját, az csak a dokumentumok titkosságának egy későbbi feloldása után derülhet ki.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
