Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hamisítvány lehet Assisi Szent Ferenc firenzei ereklyéje

2007. szeptember 19. 10:00

Évszázadok óta látható a firenzei Santa Croce templomban Assisi Szent Ferenc csuhája, a hívek évszázadok óta imádkoznak előtte.

<

A derekán viselt kötél, valamint az a csuha és párna, amelyet Cortonában, a róla elnevezett templomban őriznek, kora miatt lehetett az övé. A ferencesek pedig nem az igazságot akarták eltitkolni, hiszen éppen ők fordultak a firenzei Labechez (nukleáris technikákat alkalmazó laboratórium), és a Sienai Egyetem történészeihez, paleontológusaihoz az ereklyék vizsgálata miatt - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A vizsgálat több hónapig tartott. A szakemberek a radiokarbonos kormeghatározás mellett egy részecskegyorsítót is használtak, amely kis mennyiségű anyagból is pontos meghatározást tud adni. A ruha különböző részeiből vettek ki szálakat, és az ezekből kivont szén került a részecskegyorsítóba, amely kimutatta: a csuhát a 13. század utolsó éveiben, vagy a 14. legelején szőtték. Assisi Szent Ferenc pedig 1226-ban halt meg.

A történészeket nem lepte meg a dolog. Enrica Salvatori, a Pisai Egyetem középkorásza szerint az ereklyék jó része hamis, a történészek számára azonban történelmi értékük változatlan, mivel őket elsősorban a körülöttük kialakult kultusz érdekli.

A ferences rendi szerzetesek is azon az állásponton vannak, hogy a laboratórium megállapításai nem változtatnak semmin. "A hit ugyanis erős és párhuzamos a tudománnyal. A csuha ott marad, ahol van, és a hívek továbbra is imádkozni fognak előtte. Megfontoljuk, hogy levegyük-e a feliratot, amely arról informál, hogy a ruha a szenté volt" - nyilatkozta a lapnak Arturo atya.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hamisítvány lehet Assisi Szent Ferenc firenzei ereklyéje

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra