Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Leletmentés a szombathelyi Isis-szentélynél

2007. július 23. 09:00

Szombathelyen lebontották az Isis-szentély vasbeton szerkezetét és a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészei megkezdték a teljes terület régészeti feltárását, mely várhatóan október végéig tart.

<

A kutatások során már jelentős római leleteteket találtak a szakemberek. A feltárások után a területen régészeti bemutató, kiállítóhely, valamint egy új szentély kap helyet.

Az Iseumot Hajnóczi Gyula 1976-ban elkészített kivitelezési terveinek felhasználásával, de az azóta végzett kutatások eredményeinek és a környező épületek, például a Szombathelyi Képtár adottságainak figyelembevételével újítanák fel, Mezős Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető tanárának tervei alapján. A rekonstrukció után a szentély - a ma csupán jelzésszerű homlokzat helyett - egy zárt épület lesz, amelyben a látogatók az istennő kultuszához kapcsolódó szertartásokról is képet kaphatnak.

Egy most talált ókori érme

Az épületben mutatnák be a homlokzaton másolatokkal pótolt szoborfaragványok eredetijeit, az Iseum építészeti periódusainak illusztrációit, illetve a Pannóniában előkerült egyiptomi eredetű kultuszemlékek másolatait. Az Iseum tervezett felújítása része a szombathelyi történelmi-régészeti városrész kialakításáról szóló elképzelésnek, amelynek első ütemeként tavaly már átadták a Ferences kertben a történelmi témaparkot.

A régészeti városrész részeként tervezik egy történelmi sétaút kialakítását is a Ferences kert és az Iseum között.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Leletmentés a szombathelyi Isis-szentélynél

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra