Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elhallgatták az első atombomba élettani hatásait

2007. július 19. 13:00

A világ első atombombája komoly megbetegedéseket okozhatott Új-Mexikóban, ám az áldozatokkal eddig senki sem foglalkozott - állítja egy új, a a korabeli adatok elemzésén alapuló tanulmány.

<

Az atomkor hajnala

A világ első nukleáris robbantására 1945. július 16-án az új-mexikói Whites Sands sivatagban került sor. A Trinity nevet viselő plutóniumbomba felrobbantását Robert Oppenheimer felügyeletével, a Manhattan projekt keretében végezték el. A tesztelésre használt bomba a későbbi Fat Man névre hallgató szerkezet pontos másolata volt, amelyet alig egy hónappal később Nagaszaki fölött robbantottak fel. A 20 kilotonnányi TNT-nek megfelelő robbanás egy 300 méter széles és 3 méter mély krátert vágott a sivatagba, és a radioaktív por egész Indianáig eljutott a levegőben.

A robbantás után alig pár órával öt csoport mérte a sugárzási szinteket, és az eredményeik alapján már akkor kiderült, hogy a környéken élőket a megengedett sugárzási szint tízezerszerese érte. T. E. Widner, a CDC tanulmány szerzője szerint ha a tudósok és kutatók tudtak volna a sugárzás hatásairól, minden bizonnyal evakuálták volna a területet, még ha az veszélyeztette volna is a fegyver titkosságát.

A fegyver fontossága miatt ugyanis a Trinity robbantást teljes titokban hajtották végre. Az 1940-es években éppen ezért nagyon kevés információ kerülhetett napvilágra a sugárzás és a sugárfertőzések hatásairól. Az sem kapott nyilvánosságot, hogy a helyieket egyszer sem figyelmeztették a robbantás veszélyeire, és a területet egyáltalán nem evakuálták. A környéken élők így belélegezték a radioaktív levegőt, szennyezett ételeket ettek és sugárfertőzött tejet illetve vizet ittak. Az pedig még ennél is súlyosabb volt, hogy a robbantástól alig 25 kilométerre kukoricát termesztettek, amelyet aztán később az Államok egész területén eladtak - emeli ki a kutatás.

A helyszín ma évente kétszer látogatható, április és október első szombatján. Az egyórás túra során a látogatókat még ma is fél-egy millirem sugárzás éri, amely elhanyagolható ahhoz képest, hogy egy átlagos amerikai felnőttet évente 360 millirem sugárzás ér természetes és orvosi forrásokból.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elhallgatták az első atombomba élettani hatásait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra