Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Melegbombát tervezett az amerikai hadsereg

2007. június 14. 12:00

Nemrég közzétett dokumentumok szerint az Egyesült Államok hadserege egy olyan vegyifegyvert szeretett volna kifejlesztetni, amely az ellenfél katonáit meleggé tette volna.

<

Edward Hammond, a Berkeley Egyetemen a biológiai- és vegyifegyverekkel foglalkozó Sunshine Project vezetője az információszabadsági törvény segítségével jutott hozzá a légierő daytoni Wright Laborjának egy titkos dokumentumához, amit aztán a CBS-hez továbbított. Azokból ugyanis az derült ki, hogy a hadsereg 7,5 millió dollárt igényelt egy különleges fegyver kifejlesztésére, ám a javaslatot elutasították.

Az ohiói labor előterjesztésében az szerepelt, hogy a bomba kémiai összetevője homoszexuális érzelmeket keltett volna az ellenfél katonáiban, "és így a csapattestek összeomlottak volna, mert a katonák hirtelen egymás számára lettek volna vonzóak" - mondta el Hammond.

A kémiai anyag a szakértők szerint egyfajta feromon volt, amely belégzéssel vagy a bőrre kerülve már minimális adagban is kifejtette volna a hatását. Az ötletet először 1994-ben terjesztették elő, nem sokkal az Öböl-háború befejezése után. Az előterjesztés szerint a fegyver "undorító, de egyáltalán nem halálos".

A hír komoly felháborodást váltott ki Amerikában a szexuális jogokért küzdő csoportok között, akik szerint "a történelem során sok meleg és leszbikus szolgálta a hadsereget, így rájuk nézve igazán sértő, ha azt hiszik, hogy egy homoszexuális hadsereg letenné a fegyvert. Ez azért is abszurd, mert az orvosi kutatások szerint a szexuális irányultságot nem lehet ilyen módon befolyásolni."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Melegbombát tervezett az amerikai hadsereg

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra