Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Homokpadok segítették Nagy Sándort

2007. május 16. 11:00

Próbafúrásokkal arra sikerült fényt deríteni, hogy Nagy Sándor egy korábban is meglévő homokpadot használt fel Tűrosz megközelítésére és ostromára.

<

Az igen kitüntetett szerepben lévő és fontos Tűroszt az elmúlt öt évezred folyamán többször is elfoglalták, hiszen minden erre elhaladó hódító rögtön meglátta a város stratégiai jelentőségét. A tenger vízszintjének változása azonban adott korokban különbözőképp tette lehetővé a sziget megközelítését. Ma egy feltöltött, tengerbe nyúló földnyelv teszi lehetővé az odajutást, ám ez nem volt mindig így.

Tűrosz ókori, i.e. 332-es ostromát és elfoglalását régóta ismerik a történészek és régészek, azt azonban mostanáig senki sem tudta, hogy Nagy Sándor hogy kelt át a tengeren. A kihívás először a macedón uralkodót is meglephette, állítja Nick Marriner, a francia földtani kutatóintézet, a CEREGE-CNRS projektvezetője. "A korábbi településeket Macedóniától ideúton kis ostrommal elfoglalta. Természetesen mind szárazföldiek voltak" - mondta el a kutató a Live Science-nek. "Az a tény, hogy Tűrosz egy sziget volt, komoly fejfájást okozott az uralkodónak".

A francia geológusok azonban próbafúrásokkal sikeresen feltérképezték az átjáró történetét, és így derült fény arra, hogy a hódítás idején a szigetet a szárazfölddel összekötő homokpad nem volt víz alatt. Sándor mérnökei így ezt a természetes képződményt használhatták fel az általuk megtervezett hídhoz. Az uralkodó a város elfoglalása után pedig annak egyes negyedeit lerombolva jutott építőanyaghoz, és erődítette meg a közel 60 méter széles átkelőt.

Marriner szerint az ostrom azért is fontos volt, mert a mérnökök itt kísérletezték ki azokat az ostromszerkezeteket, amelyeket egy évvel később Egyiptomban is bevetettek. A kutató szerint Alexandrosz híres városa, Alexandria átformálásakor pedig épp Tűrosz védhetőségét próbálta meg lemásolni.

A tanulmány részletei a Proceedings of the National Academy of Sciences legújabb számában olvashatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Homokpadok segítették Nagy Sándort

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra