Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nyilvános az őskori ingatlanosok kiskátéja

2007. április 16. 16:15

Egy új tanulmány szerint az őskori britek is előre meghatározott szempontok alapján választottak maguknak lakhelyet.

<

A három éven át készített tanulmány készítői a Yorkshire-i Dales mellett 230, míg az észak-angliai Peak Districtben 190 barlangot vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy i.e. 4000 és 2000 között az ősemberek előre meghatározott feltételek alapján választottak maguknak lakóhelyet.

Csodás kilátás

Az English Heritage történeti környezetet vizsgáló programsorozatának részeként lefolytatott vizsgálat során az amatőr barlangászok által szívesen választott barlangokat térképezték fel, ám végül a mesterséges barlangokat, bányajáratokat és grottákat is megvizsgálták.

Andrew Chamberlain, a Sheffieldi Egyetem régészeti tanszékének vezetője szerint az őskori lakhelyválasztás során sokat nyomott a latban a barlang bejáratának mérete, a járatok nagysága, illetve a kelet vagy nyugat felé néző bejárat is. A legkelendőbbek a magasan fekvő és a teraszos bejáratú barlangok voltak - állítja.

Escape to country: a zöldövezeti apartman

A régészek a kutatás során arra is rájöttek, hogy Peak District népszerűbb volt a Yorkshire-i barlangoknál. Chamberlain szerint ennek oka, hogy a terület még ma is egy jó minőségű agrártérséghez tartozik, és ez így lehetett 6000 évvel ezelőtt is.

Lehetséges azonban, hogy a barlangokat intenzívebben hasznosították: az őskori emberek ugyanis nem csak laktak a barlangokban, hanem ott folytatták rituális tevékenységeiket, sőt még oda is temetkeztek. A kutatók szerint a most összegyűjtött adatok és az ezekből meghatározott fő kritériumok a jövőben segíthetnek meghatározni, hogy mely barlangokban érdemes régészeti emlékek után kutatni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nyilvános az őskori ingatlanosok kiskátéja

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra