Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Újjászületésüket ünnepelték a spanyol szabadkőművesek

2007. április 3. 08:00

Újjászületésének 25. évfordulóját ünnepelte Barcelonában a minap a szabadkőműves Spanyolországi Nagy Páholy.

<

Franco diktatúrája idején a szabadkőműveseket kegyetlenül üldözték, 1937 és 1940 között három törvényt is alkottak ellenük. Felállítottak egy különleges bíróságot, amely kizárólag a szabadkőművesek és a kommunisták feletti ítélkezéssel foglalkozott, és bár a Spanyolországi Nagy Páholynak azokban az években csak 5 ezer tagja volt, csaknem 18 ezer pert folytattak le az ellenük való harc nevében. Az ítélet sok esetben kivégzés, sokévi börtön, hosszú, az országon belül vagy külföldön letöltendő száműzetés volt - írta az El País című spanyol napilap.

Franco halála után a szabadkőművesség legalizálása csak az 1980-as évek elejére történt meg. Máig sem oldódott viszont meg elkobzott vagyonuk visszaszolgáltatása és az áldozatok kártalanítása.

Az ünnepségen Mozart zenéje szólt, aki maga is köztudottan a szabadkőművesekhez tartozott. José Carretero, a Spanyolországi Nagy Páholy nagymestere hangsúlyozta: "A mai, feszültségekkel teli, erőszakos társadalomban nagy szükség van a szabadkőművesekre, egy jó emberekből álló elitre, amelynek célja jobbá tenni környezetünket. Ez az elit a tiszta szív és szolgálni akarás elitje, amely előtt minden ember egyenlő".

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Újjászületésüket ünnepelték a spanyol szabadkőművesek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra