Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A kései Római Birodalom tömör története

2007. április 3. 14:00

A Corvina Kiadó kötetében a szerző Diocletianus uralkodásának kezdetétől a Iustinianus-kor végéig tekintette át az eseményeket.

<

A késő ókor időszaka számos izgalmas kérdést vet fel, hiszen annak gyökerei még az antikvitásba nyúlnak vissza, de a keresztény egyház megerősödése és kiépülése már a középkor legfontosabb ismérveit alapozta meg. Átmeneti kornak tekinthető, ugyanakkor az ókor vége már következő történelmi periódus kezdetét is jelentette.

Diocletianus 284. november 20-án történő császárrá kiáltására a kortársak úgy tekintettek, hogy egy újabb jelölt szerezte meg a hatalmat. Valójában az uralkodó az eddigiektől eltérő hatalmi koncepciót képzelt el, és ezt még az 5. században élt keresztény Orosius is kénytelen volt elismerni. Olyan ismeretlen fogalmak öltöttek testet, mint a sok uralkodó kölcsönös tolerancián alapuló hatalma és a közjó szolgálata. A tetrarchia (négyes hatalom) két augustuson és két caesaron alapult, a rendszer értelmében az előbbieknek tíz évük volt tehetségük vagy tehetségtelenségük kibontakoztatására. Maga Diocletianus társával, Maximianus-szal tartották magukat az eredeti elképzeléshez: 305-ben mindketten lemondtak.

Nagy Constantinus (306-337) a források szerint alacsony sorból származott, katonai pályafutását a túlságosan pozitív, illetve negatív hangvételű források miatt nehéz rekonstruálni. Hasonlóan történészt próbáló feladat annak megállapítása, hogy személyes vagy politikai okok játszottak közre a kereszténység támogatásában. Ezen túl nevéhez fűződik Konstantinápoly megalapítása, amelynek révén saját nagyságát kívánta megörökíteni. Az utódok azonban már a visszalépést jelentették. A vérfürdőkkel is tarkított hatalmi csatározásokban végül ketten maradtak: II. Constantius keleten, Constans pedig nyugaton épített ki hídfőállásokat. Ebben az időben a különböző germán népek már nem voltak tekintettel az Imperium Romanum határaira.

Iulianus, akit a keresztény hagyomány a "hitehagyott" jelzővel illetett valamikor 351 körül vált pogánnyá. Különösen Héliosz (nap)istenben bízott, de ő sem tudta meghosszabbítani rövid, 361-363 közötti uralmát. Reformokat kívánt bevezetni, visszafogott adórendszert képzelt el, támogatta a városokat. Vissza akarta szorítani a keresztény egyházat, ennek érdekében például megtiltotta az új templomok létesítését. Ezek a lépések azonban komoly konfliktusokat vontak maguk után.

A fiatal uralkodó hirtelen halála újabb trónjelöltek felbukkanásához vezetett. Iovianus, a római közvélemény őszinte felháborodására, fegyverszünetet kötött a perzsákkal, ami a Mezopotámia egyes részeinek feladásával járt. 364-ben I. Valentinianus lépett uralomra, aki - katonái ösztönzésére - öccsét, Valenst emelte társcsászárrá. A testvérek jól működtek együtt, de a külpolitikai kihívások - különösen az ún. népvándorlás - erre nem sok lehetőséget hagytak. Valens vesztét is ez okozta: 378. augusztus 9-én a hadrianopoliszi csatában a gótoktól megsemmisítő vereséget szenvedett. A császár holtteste elő sem került.

I. (Nagy) Theodosius a barbár népek támadására újoncok állításával felelt, akik közé nem római származásúakat is felvett. Nagy jelentőséggel bírt a gótokkal megkötött szerződés (foedus), amely biztosította az "állam az államban" funkciót, és elindította a Római Birodalom bomlási folyamatát. Az uralkodó 395-ös halála után az egykori világhatalom kettéoszlott: Arcadius és Honorius közös uralmat kezdtek meg, csak eltérő tartózkodási helyen. A krízis tovább mélyült: 476. augusztus 23-án Odoaker megfosztotta hatalmától Romulus Augustulust, a Nyugatrómai Birodalom uralkodóját. Az eseményt már a kortársak is fordulópontnak tekintették. Keleten Iustinanus (527-565) neve egy virágkort fémjelzett, de a terület története lassan egybefonódott Bizáncéval.

Brandt, Hartwin: Az ókor alkonya. A kései Római Birodalom története. Ford.: Pataricza Dóra. Budapest, 2006. Corvina, 120 o. 1600 Ft. (Tudástár)


A sorozat további kötetei:

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A kései Római Birodalom tömör története

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra