Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A sztárok menekültek volna a Casablancából

2007. március 25. 13:00

A Casablanca című film három sztárja egyáltalán nem akart szerepelni a romantikus drámában - állítja egy Ingrid Bergmanról Amerikában megjelent új életrajzi kötet.

<

Charlotte Chandler Ingrid című könyve szerint Ingrid Bergman, Humphrey Bogart és Paul Henreid nem is sejtette, hogy pályafutásuk legemlékezetesebb darabjában állnak a kamera elé 1942-ben. Sőt, az írónő olyan visszaemlékezéseket idéz, amelyből kiderül, hogy például Bergman és Bogart egyetlen közös témája a forgatás előtt az volt, hogyan tudnának kikerülni a produkcióból.



Az Európából akkor érkezett Henreid egyenesen attól tartott, hogy a Bergman alakította Ilse férjének epizódszerepe rosszul érintheti frissen indult hollywoodi karrierjét. Ezt barátnőjének, Bette Davisnek is elpanaszolta, aki meggyőzte arról, hogy a Casablanca éppenséggel segíti majd az előrejutását az álomgyárban. A színészek amiatt is aggódtak, mert nem volt kész a forgatókönyv. Nem tudták, hogyan fejeződik be a történet: vajon Ilse Marokkóban marad-e szerelmével vagy elmenekül a férjével. Végül a menekülős verziót találták logikusnak, s később nem készült más befejezés a drámához.

Akárcsak Chandler korábbi életrajzai (Davis, Alfred Hitchcock, Billy Wilder), az Ingrid is az A Personal Biography (Egy személyes életrajz) alcímet viseli, mert az írónő azokra a személyes beszélgetésekre alapozta könyvét, amelyeket Ingrid Bergmannal, a kortársakkal, pályatársakkal és családtagokkal folytatott. Többek között megszólalt George Cukor filmrendező is, akinek a házában az írónő először találkozott Bergmannal. "Nagyon bízott másokban. Mindenkiben barátot látott. Nyitott és ártatlan volt egész életében" - írta le könyvében, amelyet azzal az igyekezettel állított össze hosszan idézve a színésznő emlékezéseit, hogy "akár önéletrajzként" is lehessen forgatni.

Az utolsó interjúra 1982-ben Londonban került sor, röviddel az előtt, hogy a rák legyőzte Ingrid Bergmant. "Elmesélte, hogy hosszú idő után először ismét megnézte a Casablancát egy olyan közönséggel, amely szerette a filmet, és ő is úgy érzett, ahogy ők" - idézte az életrajzíró.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A sztárok menekültek volna a Casablancából

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra