Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A történeti hagyomány formálta Szent Imre változó alakját

2007. március 26. 18:00

Szent Imre koronként változó, a művészettörténetben, zenetörténetben ábrázolt alakját szombaton tudományos konferencián idézték fel Székesfehérváron, ahol a hagyomány szerint született és ahol eltemették.

<

A székesfehérvári püspökség és az Egyházmegyei Gyűjtemény által rendezett szakmai eszmecserén neves történészek, zene- és művészettörténészek, építészek tekintették át a szent kultuszának történetét hazai és európai emlékein keresztül a XI. századtól a XX. századig.

A konferenciát megnyitó Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök hangsúlyozta: Szent Imre születésének ezredik évfordulóján fontos, hogy igaz példáját és valós alakját ismerhessük meg. Marosi Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent Imre alakját tulajdonképpen helyettesíti egy sor történelmi hagyomány, a különböző korokban róla kialakított kép.

"Már a krónika és a Szent Imre legenda is a 11. század végén, a 12. század elején az utókor Szent Imre-képét tükrözi, egymásra rétegeződő, egymásból kiinduló, de a különböző korokban az éppen adódó felfogás és szükségletek szerint" megalkotva - mondta el az MTI-nek az Akadémia alelnöke. Szavai szerint Szent Imre történelmi alakjának helyét az elmúlt évszázadokban "elfoglalta egy sor olyan elképzelés, megjelenített alak, amely az egyes korok elképzeléseit tükrözi."

A konferencia segít feltárni a változó ábrázolás motívumait, tisztázni a bennük rejtőző történelmi realitást, azt, hogy mi az egyes korok saját hozadéka, s mi a valóság - mondta.

A konferencián előadás hangzott el egyebek között a szent székesfehérvári sírjának és kultuszhelyének kutatásáról, középkori liturgikus tiszteletéről, a zenetörténetben megörökített alakjáról, középkori itáliai ábrázolásáról, legendájáról, s arról, ami még hiányzik az ikonográfiájából.

A konferencia tudományos előkészítése volt az augusztus 11-én Székesfehérváron megnyitásra kerülő Szent Imre-kiállításnak.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A történeti hagyomány formálta Szent Imre változó alakját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra