Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az óbudai Duna-parton laktak Ötzi kortársai

2007. március 21. 10:00

Különösen gazdag lelőhely lepte meg az Óbudán dolgozó szakembereket: 7 régészeti korszak árulkodik a békásmegyeri Duna-part több mint 5 ezer éves lakottságáról.

<

Meglepően leletgazdag feltárás

2007 telén a Budapesti Történeti Múzeum lakópark építését megelőzően végzett feltárást a III. kerületi Királyok útja 293. szám alatti telken. A feltárást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előírása alapján a beruházóval megkötött érvényes szerződés alapján végezte a múzeum. A munka szükségességét annak a korábbi kutatásokból ismert lelőhelyláncolatnak megléte indokolta, mely Budakalász-Békásmegyer határától egészen Pünkösdfürdőig húzódik.

A feltárás során újfent "megnyilatkozó" lelőhely hihetetlen gazdagságával azonban még a szakembereket is meglepte. Az 1500 négyzetméteres területen 7 régészeti korszak 499, egymást többszörösen vágó régészeti objektuma: áldozati-, élelemtároló-, és hulladékgödrök, felmenő falú cölöpvázas-, és földbemélyített házak maradványai, csontvázas és hamvasztásos sírok, településrészeket határoló és vízelvezető, árvédelmi árokrendszerek került napvilágra, melyek a békásmegyeri Duna-part több, mint 5 ezer éven át tartó lakottságát bizonyítják.

A legkorábbi leletek i.e. 5000 tájáról, az újkőkor (neolitikum) időszakából származnak (vörös-sárga sávosan festett, sematikus emberi arcot ábrázoló edény). A rézkorban kisebb temető húzódott a területen, melyet az - egykoron a halott szellemének visszatérését megakadályozandó - összekötözött, ezért erőteljesen zsugorított pózban előkerülő csontvázas sír bizonyít.

Az alpesi, jégbe fagyott pásztor, Ötzi kortársai a késő rézkor időszakában az óbudai Dunaparton kisebb falvakban éltek, melyek feltűnően gazdag szakrális életéről több szarvasmarha-áldozattal összefüggő gödör árulkodik. Az itt feltártak egyikébe egy ma még nehezen rekonstruálható rituálé keretében három, csonkolt, végtagjaitól megfosztott, kitekert nyakú állatot helyeztek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az óbudai Duna-parton laktak Ötzi kortársai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra