Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ismeretlen Kodály-felvétel a tévében

2007. március 12. 08:00

Negyven évre dobozba zárt, szinte ismeretlen képkockákat mutatott be Kodály Zoltánról szombaton este a Magyar Televízió (MTV), amely ezt követően a Magyar Rádió zenei együtteseinek ünnepi Kodály-estjét sugározta az m2-es csatornán.

<

A mintegy kétperces filmfelvétel a zeneszerző 1966-os, utolsó vidéki útján készült, és Rózsa Ferenc karnagy kutatása nyomán került elő a szombathelyi városi archívumból. `Az egykor a Vasi Mozaik filmhíradóban bemutatott részletet a Magyar Televízióban restaurálták, s negyvenévi dobozba zárt hallgatás után a nagyközönség a szombati koncertfelvétel előtt tekinthette meg először` - olvasható a tévé közleményében.

Az MTV a felvétel lejátszása után azt a koncertet sugározta, amelyet Kodály Zoltán halálának 40. évfordulója alkalmából március 3-án rendeztek meg a Művészetek Palotájában. A hangversenyt a Magyar Rádió gyermekkórusa a Nagyszalontai köszöntővel nyitotta meg, azt követően a rádiókórus a Missa brevist szólaltatta meg, majd ismét gyermekkari darabok következtek. Az első részt Kodály Zoltán egyik drámai műve, a Jézus és a kufárok zárta. A szünet után a Psalmus Hungaricus hangzott el.

A jubileumi évet Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója tiszteletére hirdették meg. A magyar zeneszerzés, népzenekutatás, zenepedagógia és művelődéstörténet kiemelkedő alakja 1882. december 16-án született és 1967. március 6-án hunyt el.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ismeretlen Kodály-felvétel a tévében

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra