Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Városfalba építették Héra szobrát

2007. március 5. 11:00

Kétezerkétszáz éves Héra-szobrot találtak Dion ókori város romjai alatt, 85 kilométerre dél-nyugatra Theszalonikitől, az Olümposz lábánál.

<

A trónon ülő, fej nélküli istennőt ábrázoló márványszobrot tavaly találták meg Dion romvárosának feltáró munkálatai során, és Dimitrisz Pantermalisz, az ásatás vezetője - aki több mint három évtizede dolgozik a helyszínen - pénteken mutatta be a új leletet egy háromnapos régészeti konferencián Theszalonikiben. A szakember elmondta, hogy az ember nagyságú műremeket a korai keresztények a városfalba építették bele tömítésként, amikor Dion püspöki székhely volt.

Az i. e. 2. századi Héra-szobor eredetileg Zeusz templomában állt, akinek a szobrát 2003-ban találták meg az épület romjai alatt. A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy Héra szobra Zeuszé mellett áll, egyrészt mivel Héra Zeusz felesége volt, másrészt a két szobor hasonló összetételű márványból készült.

Ez az első eset, hogy egyetlen templomból két istenszobor került elő, és nem elképzelhetetlen, hogy Athéné szobra is a templomban állt, és azt is megtalálják a további munkálatok során - mondta Patermalisz.

Dion a makedónok egyik fő vallási központja volt. Maga Nagy Sándor is mutatott be áldozatot a városban, mielőtt elindult volna győzedelmes hadjáratára a perzsa birodalom ellen az i. e. 4. században. Az eddigi ásatások során templomok, teátrumok, egy stadion, városfalak, egy szálloda, fürdők, utcák és egy csatornarendszer romjai kerültek elő, valamint számos szobor maradványa is. A területet a vaskor óta lakták, majd a korai kereszténység időszaka után vált lakatlanná.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Városfalba építették Héra szobrát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra