Báró altorjai Apor Vilmos Segesvárott látta meg a napvilágot. Teológiából doktorált, 1915-ben szentelték pappá. Nagyváradra, majd Gyulára került. Működése három fő területre terjedt ki: a hitéletre, a karitatív munkára és a magyar társadalom keresztény szellemű átformálására. Egyházközségi lapot indított, népmissziókat szervezett. Vallotta, hogy szociálisan szolgáló egyházat kell létrehozni, de ez csak a hit erősítése által érhető el. Legfőbb törekvése a szeretetre való nevelés volt. Az Anschluss eseményei után a gyulai német híveket óvni igyekezett a szélsőjobboldali propagandától. XII. Pius pápa 1941. január 21-én győri megyéspüspökké nevezte ki. Ő lett a katolikus vallásra áttért zsidók Magyar Szent Kereszt Egyesületének egyházi elnöke, és erőteljesen tiltakozott a zsidótörvények bevezetése ellen. A II. világháború alatt számos beadvánnyal fordult a kormányzathoz az üldözöttek megmentése érdekében. 1945. március 30-án, nagypénteken szovjet katonák a Püspökvár óvóhelyéről el akarták vinni a fiatal nőket `munkára`. Apor Vilmos tárgyalt a szovjet kapitánnyal, ajánlotta, hogy a lányok helyett férfiak és idős hölgyek menjenek dolgozni a kaszárnyába. A vita ingerültté vált, a tiszt rálőtt a püspökre, majd a katonák eltűntek. Apor Vilmos húsvét hétfőre virradóra belehalt sebeibe. Ideiglenesen a győri karmelita templom kápolnájába temették. A székesegyházban 1948-ban elkészült a vörösmárvány végleges sírhely, de a személyi kultusz idején a hatóságok nem engedélyezték az újratemetést, amire csaknem négy évtizeddel később, 1986-ban került sor. A püspököt 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta a római Szent Péter-bazilikában. Ünnepe azért május 23., mert vértanúsága (március 30., illetve április 2.) többször is a húsvéti időszakra eshet, s 1986-ban május 23-án szállították át hamvait a győri székesegyház kriptájába.