Kultúrvitát okozott az első kínai császár
2007. február 20. 15:00
Bő kétezer évvel Kína egyesítése után az államalapító kínai császár New Yorkot, illetve annak leghíresebb operaszínpadát is meg akarta hódítani.
<
Kezdetben minden úgy indult, mint Csin fejedelemség urának győztes hadjáratai, amelyek nyomán i.e. 221-ben egyesült Kína. A Tigris és Sárkányért Oscar-díjat nyert Tan Tun (Tan Dun) kínai komponista `Az első császár` című operájában kínai és nyugati zenei stílusokat ötvözött, a szövegkönyvben és a rendezésben a leghíresebb kínai művészek, köztük Csang Ji-mu (Zhang Yimu) működtek közre, a főszerepet pedig maga Placido Domingo alakította a világ talán legismertebb operaházának kilenc előadásán.
A tehetősebb kínai zenebarátok, akik az eseményben az ország kulturális felemelkedésének jelképét látták, New Yorkba utaztak, hogy jelen legyenek az ünnepen, és lelkes beszámolókat küldtek haza a ragyogó sikerről, az előadást követő hosszú ovációról. A kínai lapok első oldalán jelentek meg a császári köntöst viselő Placido Domingót ábrázoló fotók. Ezekután, írta meg az International Herald Tibune, Pekinget hideg zuhanyként érte az amerikai kritikusok fanyalgó, sőt lekicsinylő kommentárja.
Ami a sajtót illeti, a The New York Times "óriási csalódásnak" minősítette a zenedrámát, a The New Yorker egyenesen "giccsnek" nevezte azt. A pekingi China Daily ingerülten reagált, felszólította az egyik amerikai kritikust, "adjon magyarázatot" bírálataira, majd részleteket közölt az operát pocskondiázó részekből, illetve a kínai komponista és közreműködők válaszaiból. (Az 1966-76-os időszak gyászos emlékű kínai "kulturális forradalma" idején az ilyesfajta közlések arra szolgáltak, hogy országos kampányt indítsanak a helytelennek minősített nézetek, illetve azok szerzői ellen - ezúttal a vita persze megmaradt a kritikusok közötti polémia szintjén. A kínai lap arra a konklúzióra jutott, hogy bármit is írjanak róla, az opera "mérföldkő a kulturális találkozásban".)
|
A zeneszerző |
Tan Tun azzal is vígasztalja magát, hogy előásott egy különleges lexikont, amelynek szerzője egybegyűjtötte, hogy az elmúlt századokban miként ostorozták a kritikusok a zeneszerzőket. "Az első császár" szerzője mosolyogva idézte a kötetből Beethoven IX. szimfóniájáról az egyik korabeli kritikát, amely megfellebbezhetetlen ítéletként szögezte le, hogy a mű "unalmas és csúnya, ostoba és reménytelenül közönséges."
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
