Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A magyar hatóságok már 1941-ben zsidótlanították Kárpátalját

2006. október 18. 15:00

Több mint húszezer magyar zsidót deportáltak 65 évvel ezelőtt ukrán hadműveleti területekre, Stanislauba és Kamenyec-Podolszkba.

<

A megemlékezésen Karsai László történész előadásában rávilágított, a magyar történelemkönyvek nagy része nem emlékezik meg az 1941-es eseményekről. A magyar hatóságok fő célja ekkor Kárpátalja zsidótlanítása volt, amelynek `végeredménye` 23 ezer magyar zsidó áldozat volt. Karsai azt is elmondta: a magyar hatóságokat felbátorította, hogy a környező országok politikai vezetése is hasonlóképpen cselekedett a számukra `nem kívánatos` személyekkel. A kitelepítéseket a német kormány hatására állították le, akik azt tanácsolták, hogy az országon belül hozzanak létre gettókat, ahova a `végső megoldásig` akarták kényszeríteni a zsidókat.

A kitelepítés-deportálás. Ismerje meg Kárpátalja telepeseinek történetét! 

Majsai Tamás a Wesley János Lelkészképző Főiskola dékánja, az iskola kápolnájában tartott megemlékezésen elmondta: célja, hogy az 1941-es deportálások halottait a II. világháború áldozatai között tartsák számon. Kamenyec-Podolszkba augusztusban, Stanislauba októberben deportálták a zsidókat.

Az emlékezésen részt vett Czóbel László túlélő is, aki akkor 22 évesen, csodával határos módon 58 éves édesanyjával együtt menekült meg Ukrajnából, és jutott vissza Magyarországra. Iványi Gábor metodista lelkész, a főiskola rektora az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a város közparkjában 85 ezer zsidó nyugszik.

A belügyminisztérium a brutális intézkedést akkor az érintettek "külhonosságával" magyarázta, holott a deportáltak legalább kétharmadának felmenői generációk óta Magyarországon éltek. Iványi Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy az áldozatoknak még ma sincs emlékhelye, s elmondta: ezért Majsai Tamással három évvel ezelőtti útjuk során két facsemetét hoztak el a Dnyeszter-parti városból, amely egy emléktáblával együtt a főiskola udvarán áll mementóként.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A magyar hatóságok már 1941-ben zsidótlanították Kárpátalját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra