Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az út folytatódik - spirituális kalandozás Tibetben

2006. október 17. 14:00

Tolvaly Ferenc tavaly megjelent, nagysikerű regénye, az El Camino folytatása Tibetbe viszi el az oldvasót.

<

A második állomás a mágikus-misztikus Tibet, az úticél pedig a Kailasza, a keleti vallások legszentebb hegye. Tolvaly Ferenc öt hetet töltött Tibetben, vándorolt ötezer méter fölötti magasságban, hóborította kietlen pusztaságban, dacolva porral, széllel, az éjszakai hideggel és a nappali forrósággal, míg végül rátalált valódi úti céljára, a Csendre, amely visszavezette önmagához, és választ adott a kérdéseire. Időnként olyan veszélyes helyeken járt, ahová jó néhány, fizikailag és mentálisan felkészületlen zarándok a legnagyobb igyekezete ellenére sem jutott el.

A fájdalmasan szép, erőpróbáló és lélekemelő utazás élményanyagából négy mű született: Tibetben a lélek regényben, képes albumban, filmen és CD-n.

A regény - A spirituális utazás.
Két, a világ különböző kultúráiból érkező, sebzett lelkű ember találkozik a mindkettőjük számára titokzatos Tibetben. Veszélyekkel teli zarándokútjukon egy fiatal buddhista szerzetes kíséri a férfit és a nőt, miközben beavatja őket Tibet vallási, kulturális és társadalmi titkaiba. Az olvasó szinte útitársként tanúja lehet, hogy a regény főszereplői hogyan merülnek el a misztikus világ varázslatában, és végül hogyan találnak vissza önmagukhoz.

Az album - Az út képekben.
Fotókból és a helyszínen megfogalmazott gondolatokból összeállított útinapló. A varázslatos utazás mérföldkövei: misztikus tájak, ősi templomok, mélytekintetű emberek. Pillanatképek: lenyűgöző látvány ihlette fotók és hirtelen felbukkanó vagy meditáció során született gondolatok gyűjteménye.

A film - A zarándokút belső és külső állomásai.
A saját belső útját kereső emberről szól, akinek zarándokútját szentélyek, misztikus tájak övezik. A film nézői találkozhatnak Tibet csodáival, és láthatják azt a világot, amelyet a tibetiek megteremtettek önmaguk számára, mélyen önmagukban.

A CD - Tibet világa a lélek nyelvén, a zene pillangószárnyain.
Olyan, mintha egy tó párolgó felszínére írták volna a kottát. A lélekre. A tibeti misztika, a kolostorok szerzeteseinek mantrázása és a nomádok ősi dalai ihlették meg az alkotókat, az Amadinda Együttest és Márta Istvánt.

Tolvaly Ferenc és szerzőtársai - Csepregi Miklós, Balog Gábor, Márta István, Rácz Zoltán és az Amadinda Ütőegyüttes - Tibetben a lélek c. műveivel szeptember elején ismerkedhetett  meg a magyar közönség, a film DVD változata november közepétől lesz kapható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az út folytatódik - spirituális kalandozás Tibetben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra