Gernyeszegen született 1874. október 8-án. Apai és anyai ágon egyaránt régi erdélyi nemesi családból származott. Bécsben, a Theresianumban, a Monarchia egyik legrangosabb iskolájában tanult tíz évig, majd 1896-ig a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karát látogatta. Tanulmányait befejezve visszatért Erdélybe, ahol gazdálkodni kezdett. Itt részt vett a megyegyűléseken, majd 1901-1939 között parlamenti képviselő, később felsőházi tag volt. Emellett több gazdasági, kulturális, társadalmi szervezetben töltött be vezető tisztségeket. Nézetei leginkább a liberális-konzervativizmushoz álltak közel. Politikusként több pártot is megjárt: tagja volt a Szabadelvű Pártnak, a Függetlenségi Pártnak, majd Andrássy Gyula Alkotmánypártjának is. 1919-ben megalakította a Nemzeti Egyesülés Pártját, amely a továbbiakban a magyar politikai élet meghatározó tényezőjévé vált. 1921. április 14-én kapta meg a miniszterelnöki megbízást és több mint 10 esztendeig, 1931. augusztus 24-ig vezette a kormányt. A 20. század egyik legnagyobb magyar politikusának bizonyult. Sikerült stabilizálnia, gazdaságilag talpra állítania az országot. 1927-ben megszületett a korabeli Európa egyik legkeményebb valutája, a pengő, amely értékállóságát egészen a negyvenes évek elejéig megtartotta. A bethleni konszolidáció együtt járt a gazdaság újjászervezésével, a fokozott iparvédelemmel, új vámrendszer kidolgozásával. Az ipari termelés 1924-29 között több mint 70 százalékkal emelkedett. Előrehaladás történt az egészségügyben és a szociálpolitikában is; 1920-30 között 290 ezer lakás épült. Belpolitikájában elsőrendű célja volt a kormányzati munka zavartalanságának biztosítása, ezért mind a baloldalt, mind pedig a szélsőjobboldalt igyekezett kordában tartani. Külpolitikai nyitása azonban - különösen a szomszédos országok viszonylatában - nem sikerült, az ország elszigeteltsége végül is csak 1927-ben, a Rómában kötött olasz-magyar örök barátsági szerződéssel tört meg. A nagy gazdasági világválság hatását külföldi kölcsönök felvételével igyekezett csökkenteni, de kormánya túléléséhez újabb piacok szerzésére, súlyos belső gazdasági megszorításokra lett volna szüksége. Ezt azonban nem vállalta. 1931-es lemondása után, a háttérből igyekezett befolyásolni a kormányzót és az egymást követő kormányokat. A háború utolsó éveiben részt vett az angolszászok irányában tett béketapogatózásokban. A német megszállás után bujkálnia kellett. 1944-ben az oroszok tartották házi őrizetben, s mivel nem volt hajlandó együttműködni a kommunista párttal, 1945. április 25-én a Szovjetunióba hurcolták. Halálának helyéről, időpontjáról és módjáról sokáig semmi biztosat nem közöltek. 1994-re kétéves feltáró munka eredményeként sikerült fellelni azt a közös sírt, amelyben a moszkvai Donszkoj kolostor melletti temetőben hamvait elhelyezték, miután 1946. október 5-én a Butirka börtönben meghalt. A magyar kormány 1994. június 4-én hazahozatta földi maradványait, amelyeket 1994. június 17-én a Kerepesi temetőben helyeztek örök nyugalomra.