Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nyolcezer éves halászfalut találtak Isztrián

2006. július 12. 11:00

Nyolcezer éves halászfalut tártak föl a régészek Liznjanban, az Isztriai-félsziget csücskén, a Kvarner-öböl felőli oldalon - jelentette hétfőn a Vecernji List című horvát napilap.

<

Darko Komso, az ásatás vezetője a lapnak elmondta, hogy öt éve kezdték meg a terület feltárását. 40 négyzetméter földterületet ástak föl és már 30 centiméter mélységben lakott helység nyomaira bukkantak a neolit korszakból. 

A település korát a szakemberek i.e. 5710 körülre teszik, lakói pedig halászok voltak. A régészek összeszedtek néhányezer különféle halcsontot, egy a korra specializálódott görög botanikus pedig megerősítette, hogy a talált gabonaszemek mintegy nyolcezer évesek. A szakemberek feltételezése szerint a Liznjan helyén nyolcezer évvel ezelőtt élt lakosság a halon kívül kecske-, birka-, és vadhússal táplálkozott.

Mindezen túl a régészek megtisztítottak
24 darabka obszidiánt, illetve vulkánikus üveget, amilyeneket eddig csak Görögországban, Szicíliában és a Pannon-síkságon (ez a Kárpát-medencét vagy annak egyes vidékeit jelentheti) találtak. Föltártak ezenkívül vadászathoz használt kovakő nyilat, állati csontból készült halászhorgot, féldrágakövekből készült nyakláncot, és kerámiából készült kultikus edények darabjait is.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nyolcezer éves halászfalut találtak Isztrián

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra