Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Viták Tutanhamon szomszédjáról

2006. június 26. 12:30

Az amerikai régészek által februárban feltárt KV-63 megjelölésű kis kamrában - amelyről úgy vélték, csupán raktár - vélhetően királyi maradványok nyugszanak, s körülötte máris heves vita és viszály dúl.

<

Viták Tutanhamon nőrokonairól

Schaden a feltáráskor

A
Királyok Völgyében Tutanhamon sírjának 1922-es feltárását kivéve ősidők óta nem találtak sértetlen sírkamrát. A KV-63 jelzésű sírkamra alig 7 méterre Tutanhamon sírjától, 4 méter mélységben van, s hét fából készült szarkofág és ezernyi agyagedény van benne. Először azt hitték, hogy raktárhelyiség lehetett a mumifikáláshoz használt eszközök tárolására, de egyiptológusok most azt fontolgatják, hogy Tutanhamon anyjának vagy özvegyének végső nyughelyéül szolgálhatott.

sírkamrában talált szarkofágok közül három aranyozott, ami eleve találgatásokra adott okot. Manszur Boraik, a Luxori Régészeti Hivatal igazgatója 70 százalékig biztos benne, hogy a sírkamrában királyi múmia nyugszik. Ezzel szemben Otto Schaden, a helyszínen dolgozó amerikai kutatócsoport vezetője szerint Anheszenamon, Tutanhamon özvegye nyugodhat a sírkamrában, Zahi Hawass, az Egyiptomi Régiségek Főtanácsának vezetője viszont azt feltételezi, hogy Tutanhamon anyjának földi maradványait rejti a KV-63 jelzésű sír.

Hawass szerint az egyiptomiak és az amerikaiak közötti egyet nem értés a sírkamra titkának kérdésében az amerikai kutató csoporton belüli viták leplezésére szolgál csupán. Az Al Ahram Weekly című angol nyelvű folyóiratban Hawass felhívta az olvasók figyelmét a Schaden és főnöke, Loreley Corcoran közötti ellentétre, amelynek tárgya nemcsak a sírkamra feltárásának kérdése, hanem az is, hogy melyikük tartsa a kapcsolatot a sajtóval.

Miközben az amerikai régészek egymás között viszálykodnak, és az egyiptomi szakártőkkel vitatkoznak arról, hogy kit temethettek az újonnan feltárt kamrába, Nicolas Reeves brit régész, a Királyok Völgyének egyik legjelentősebb szakértője bejelentette, hogy tulajdonképpen ő fedezte fel a KV-63-as sírkamrát. Reeves 2002-ig az Amarna Royal Tomb Projekt elnevezésű, kiterjedt ásatások vezetője volt, s ezek során találták meg a KV-63-as sírkamrát is. Akkor meg kellett szakítania munkáját, mert - alaptalanul - azzal vádolták, hogy értékes leleteket illegálisan eladott.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Viták Tutanhamon szomszédjáról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra