Az európai integrációs folyamat egyik kezdeményezője Luxembourgban született. Szülei korai halálát követően a hívő katolikus lotaringiai fiatalember először pap akart lenni, de barátai meggyőzték, hogy rátermett laikusokra a mindennapi világi életben is szükség van, ezért jogot tanult. Az első világháborúban - az 1871 óta Németországhoz csatolt területeken élő, sok fiatal honfitársához hasonlóan - ő is a német hadseregben szolgált. 1918-ban Metzben telepedett le, ahol ügyvédként praktizált. Politikai pályafutását 1919-ben Thionville nemzetgyűlési képviselőjeként kezdte. Már az 1920-as évektől szoros kapcsolatot ápolt olyan európai formátumú kereszténydemokrata politikusokkal, mint az olasz Alcide de Gasperi (későbbi külügyminiszter) és a német Konrad Adenauer (Köln főpolgármestere, majd 1949-től az NSZK első kancellárja több mint tizennégy éven át). Schumant a menekültügyben képviselt álláspontja miatt 1940 szeptemberében letartóztatta a Gestapo. 1942 augusztusában sikerült megszöknie, a bencéseknél talált menedéket és országa 1944-es felszabadulásáig tevékeny részt vállalt a francia Nemzeti Ellenállásban. A II. világháború után a kereszténydemokrata irányultságú MRP (Köztársasági Népi Mozgalom) egyik meghatározó alakja lett, 1947 novemberétől 1948 júliusáig, majd 1948 augusztusától szeptemberéig miniszterelnök, 1948 júliusától 1952 decemberéig külügyminiszter volt, 1955-1956 között igazságügy-miniszterként tevékenykedett. Nemcsak Franciaország, hanem Nyugat-Európa politikai életében is meghatározó szerepet játszott. 1958 és 1960 között az Európai Parlament első elnöke volt, 1963 februárjáig francia nemzetgyűlési képviselőként is tevékenykedett. Schuman 1961 telén egy esti sétán szívinfarktust kapott, amiből soha nem épült fel teljesen.