Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megtalálták az elveszett ókori tranzitvárost

2006. június 26. 13:15

A régészek minden bizonnyal megtalálták India délnyugati partján azt a titokzatos ókori kikötőt, amely a helyi királyságok és a Római Birodalom közti kereskedelem központja lehetett.

<

Római cserépdarab és
épületrészlet Pattanamból

A kutatók hosszú évtizedek óta keresték a helyiek által Vanchi-nak, a rómaiak által Musiris-nek nevezett kikötőt. Most a Shajan és Selvakumar indiai régészek által vezetett ásatások úgy tűnik, hogy az ősi kikötő a délnyugat-indiai Malabár-parton, a mai Pattanam közelében volt.

A régészek azért ilyen biztosak, mert a térségben Pattanam az egyetlen olyan város, amelynek az adott korból származó régészeti leletanyaga van. Ezt jelezte már az is, amikor 1983-ban nagy mennyiségű római érmét találtak innen 10 kilométerre. Az indiai régészek most a helyszínen folytatják a kutatást, és jó jelnek tekintik, hogy a helyiek idősebb generációja emlékszik még arra, hogy a heves esőzések üveg- és cseréptárgyakat mostak ki a földből.

A római időben többször is említett Musiris Róma és India déli része között biztosított kereskedelmi kapcsolatot. Egész mostanáig - az ókori leírásokat alapul véve - úgy gondolták, hogy Musiris a Periyar folyó torkolatánál rejtőzik, ám most a térségben teljesen egyedülállónak számító, több száz ókori mediterrán cserépdarab egy közelben található kisebb városra, Pattanamra terelte a kutatók figyelmét. A város pontos helyének meghatározásában az ősi indiai szövegek is segítették a kutatókat. Rajan Gerta, a keralai Mahatma Gandhi Egyetem professzora elmondta, hogy sok utalást találtak arannyal megrakott hajók érkezésére, amelyek távozásukkor, fekete aranyat, azaz borsot szállítottak.

Ókori utazás Rómából Musirisbe

Musiris a kor egyik legnagyobb kikötője lehetett
, ahol több nemzet kereskedői, tengerészei és katonái megfordultak. Egy i.sz. első századból származó dokumentum szerint a kikötő "kitüntetetten fontos a kereskedelem számára". India és a rómaiak kereskedelme egész Nagy Sándorig megy vissza. A kutatók eddig mindig is azt feltételezték, hogy az India és Róma közti kereskedelem legfőbb szakasza az i.e. első századtól az i.u. első század végéig tartott. Az új bizonyítékok most azonban kitolják ezeket az időhatárokat. A remények szerint az ásatásokon előkerülő tárgyak sok mindenre választ adhatnak majd, és tisztázzák a kutatók által felépített kép hitelességét is.

Bár Musirist, úgy tűnik, megtalálták, az továbbra is rejtély marad, miként tűnhetett el a virágzó város a föld színéről szinte egyik napról a másikra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megtalálták az elveszett ókori tranzitvárost

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra