A magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége Budapesten született 1931. szeptember 9-én. Édesanyja Gundel Károlynak, a neves budapesti vendéglősnek egyik lánya volt (féltestvére Bujtor István színész, rendező és Frenreisz Károly zenész). Bajor Gizi figyelt fel rá egy iskolai előadáson, s megüzente neki, hogy belőle csak színész lehet. Építészmérnöki diplomát szerzett, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1962-ben került a Vígszínházhoz, majd játszott és rendezett Veszprémben. Utoljára a Fővárosi Operettszínházban lépett fel. Szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás jellemezte művészetét. 1959-ben filmezett először. Több mint ötven filmben játszott, legemlékezetesebbet az Isten hozta őrnagy úr és a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád szerepében alakított. Kiváló volt Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek előadójaként is. Rendezőként is a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte. Két színpadi rendezése a magyar színházi élet jelentős eseménye volt. Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna egy másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. A meg nem értettség felőrölte idegeit; máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson baleset történt-e vele vagy öngyilkos lett. 1966-ban Jászai Mari-díjat, 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1975-ben érdemes művész címet kapott. A Kossuth-díjjal 1990-ben (posztumusz) tüntették ki. Összegyűjtött írásait az Emlékszem a repülés boldogságára címen adták ki.