A magyar filozófia történetének egyik kiemelkedő alkotója Budapesten született 1885, április 13-án. Több esztétikai munkát tett közzé, amelyek hatása erősen érvényesült az 1945 utáni magyar kultúrpolitikában. Híres könyve Az esztétikum sajátossága. 1918-tól tagja volt a kommunista pártnak, és sokszor bonyolódott elméleti vitákba. 1920-tól külföldön, főként a Szovjetunióban élt, 1945-ben tért haza. 1951-ig tanított a budapesti tudományegyetemen. 1956 októberében Nagy Imre kormányában népművelési miniszter volt. November 4-én ő is a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült, majd a többiekkel együtt Romániába vitték, és csak 1957-ben térhetett haza. 1965-ig belső emigrációban élt, 1967-ben rehabilitálták, s 1969-ben megkezdődött műveinek gyűjteményes kiadása magyarul. Korai munkáiban szociológiai módszerrel elemezte a színjátszást A modern dráma fejlődésének története címmel. A regény elmélete című műve ugyanúgy filozófiai álláspontjának változásait tükrözte, mint antikapitalista szemléletét. Történelem és osztálytudat című kötetében a marxi elidegenedéselméletet kapcsolta össze a hegeli dialektikával. Számos filozófiai és irodalomtörténeti írása közül kiemelkedő még Az ész trónfosztása, Az esztétikum sajátossága és A társadalmi lét ontológiája. Munkásságának értékeit manapság sokan teszik vita tárgyává.