Stralsund-ban született 1742. december 9-én. Nyolc évig inas volt egy göteborgi patikában, majd malmői és stockholmi gyógyszertárakban dolgozott. 1770-ben telepedett le Uppsalában, 1775-ben Köpingbe költözött. A levegő és a tűz kémiai tárgyalása című művében leírta, hogy a levegő két gázból áll, az egyik elősegíti az égést, a másik gátolja, s meghatározta az oxigén és a nitrogén sajátságait. Az oxigént számos anyagból előállította, s valószínűleg 1772-ben, két évvel az angol Joseph Priestley előtt felfedezte, eredményeinek késői közlése miatt azonban ezt nem neki tulajdonítják. Első tudományos cikkében, 1770-ben leírta, hogyan készíthető borkősav a borkőből. Rengeteg új anyagot állított elő: arzénsavat, molibdénsavat, tejsavat, volfrámsavat, és hidrogén-cianidot. Elkülönítette és tanulmányozta a citromsavat, az almasavat, az oxálsavat és a galluszsavat is. A mangán-dioxid vizsgálata során fedezte fel a klórt és a bárium-oxidot. Ő fedezte fel a glicerint és a réz-arzenitot, amelyet Scheele-zöldnek is neveznek, valamint két mérges gázt, a kénhidrogént és a hidrogén-fluoridot. 1775-ben a Stockholmi Királyi Tudományos Akadémia tagja lett. Köping-ben érte a halál.