Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Péter Gábor, az ÁVH vezetője

2004. szeptember 13. 12:06

Eredeti foglalkozása szabó, eredeti neve Eisenberger Benő volt. Részt vett az illegális kommunista mozgalomban, nevét is akkor vette fel. 1945 után Rákosi Mátyás jóvoltából előbb a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályát vezette, később ez önálló, közvetlenül a pártfőnök irányítása alatt álló Államvédelmi Hatósággá alakult, amelynek élén ő már altábornagyi rangban szerepelt. Fő feladata a Rákosiék által kiagyalt koncepciós perek `bizonyítékainak` előállítása, illetve az e perekben szereplő vádlottak `beismerő vallomásainak` kikényszerítése volt. Az Andrássy út 60-ban, illetve más ávéhás épületek kazamatáiban emberek százait kínozták meg, többen a kezük között haltak meg. Irányítása alatt az ÁVO a kommunista rendszer legrettegettebb és egyben a leggyűlöltebb terrorszervezetévé vált. Péter Gábort - Rákosi átmeneti mellőzésekor - 1953-ban letartóztatták és életfogytiglani börtönre ítélték. Büntetését azonban nem töltötte ki, a Kádár-rendszerben, 1959-ben szabadon bocsátották. Ezután könyvtárosként dolgozott. Budapesten halt meg 1993. január 23-án.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Péter Gábor, az ÁVH vezetője

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra