A müncheni születésű költő közgazdaságtant, jogot és filozófiát tanult a berlini egyetemen. Főként műfordításaiból és hírlapi kritikáiból élt. Tüdőbaja gyógyítása céljából gyakran utazott Norvégiába, Svájcba és Olaszországba. Kalandos és keserves életútján a betegség korlátozta, mégis hallatlan munkabírása volt. Verseiben a német nyelv és költészet egyik legtökéletesebb XX. századi mestereként jelent meg. Korai impresszionista hangulatlírája később az embert istennel azonosító, az ember magányát és szenvedéseit isteni méretekre felnagyító miszticizmussal telítődik. E költeményekkel ellentétben csak saját maga és baráti köre szórakoztatására írta nevét világhírűvé tevő groteszkjeit, amelyeknek első gyűjteménye Akasztófaénekek (1905) címmel jelent meg. A későbbi kötetekben (Palmström, Palma Kunkel, Der Gingganz) rendkívüli nyelvi fantáziáról, játékosságról és humorról tanúskodó verseiben a kispolgári életforma könyörtelen leleplezőjévé válik. Jeles műfordító is volt. 1914. március 31-én halt meg Meran-Untermais-ban (ma: Maia Bassa di Meraco - Olaszország).