II. Lipót Habsburg császár hetedik fiaként született Firenzében. Tizenhat éves korában járt először Pest-Budán, amikor fivérét, Ferencet magyar királlyá koronázták. Három évvel később, már mint az ország új helytartója került be Budára. A fiatal főherceget hamar megkedvelték Magyarországon, gyorsan elterjedt róla, hogy magyarul tanul és helytartóvá történt kinevezése után egy évvel, 1796-ban, a pozsonyi országgyűlésen a rendek, közfelkiáltással megválasztották Magyarország nádorává, ami a király után a legnagyobb közjogi méltóság volt. E minőségében 103., egyben utolsó előtti volt a sorban és a második Habsburg ebben a méltóságban. Több mint 50 esztendeig töltötte be tisztét, valóban megtanult magyarul és az ország állapotáról írott jelentésében azt javasolta I. Ferencnek: térjenek vissza az alkotmányossághoz és okos reformokkal igyekezzenek javítani a magyar népnek az uralkodóházhoz való viszonyát. Kieszközölte, hogy a császár megkegyelmezzen a még rabságban sínylődő jakobinusoknak, köztük Kazinczy Ferencnek. Idehaza sokat tett az ország gazdasági, kulturális felemelkedéséért, Pest-Buda szépítéséért. 1806-ban létrehozta a Szépészeti Bizottságot, ő kezdeményezte az új városrész, a Lipótváros kiépítését, a gellérthegyi csillagvizsgáló építését, a Nemzeti Múzeum, a Ludovika Akadémia felépítését, a Pest és Vác közötti, illetve a Kőbányára vezető vasútvonalak létrehozását. Úttörő szerepet játszott a Városliget rendezésében, továbbá az előzőleg általa megvett Margitsziget parkosításában is. Szívén viselte a magyar kultúra sorsát is. Segítette a Nemzeti Múzeum gyűjteményének bővítését, az Országos Széchényi Könyvtár fejlesztését, támogatta a Magyar Tudományos Akadémia működését, amelynek alapításához maga is 10 ezer forinttal járult hozzá. Budán halt meg 1847. január 13-án.