Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Könyv jelent meg a CIA titkos kísérleteiről

2006. március 6. 13:00

A világ mint laboratórium: kísérletek egerekkel, nyulakkal, emberekkel címmel jelent Rebecca Lemov, a Washington State University antropológusának könyve.

<

Kémek, kódok, korok

A könyv az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA), valamint néhány neves pszichiáter olyan embertelen kísérleteiről szól, amelyeket az 1950-es években hajtottak végre a páciensek agyának "átmosására és visszaprogramozására".

Ezek a páciensek kezdetben azok a katonák voltak, akik Észak-Koreában fogságba estek, majd kiszabadultak. A CIA attól tartott, hogy ezeket az amerikaiakat különböző módszerekkel hazájuk ellen fordítják. Lemov szerint az amerikai titkos szolgálat az úgynevezett "puha kínzás" (soft torture) technikáját alkalmazta, azaz az alanyt nem hagyták aludni, drogozták, és egyik kihallgatás a másikat érte.

Amikor 1953-ban az Észak-Koreából hazatérő volt foglyok megérkeztek San Franciscóba, olyanok voltak, mint az "automaták", még legközelebbi hozzátartozóikat sem ismerték fel. A CIA által segítségül hívott Harold George Wolf, a Cornwelli Egyetem pszichológusa megállapította, hogy nem egyszerű "hazatérési szindrómában" szenvednek, hanem személyiségük kettőződött meg a kínzásokkal szembeni természetes reakcióként. A gyógymód szörnyű volt: bezárták őket egy fény nélküli, hangszigetelt cellába és olyan biológiai és vegyi anyagokkal kezelték őket, amelyekkel magatartásukat kívánták megváltoztatni.

Ewen Cameron kanadai pszichiáter a páciensek egójának "megtisztítására" bevetette az elektrosokkot is. Ezután következett a "visszaprogramozás". Később ezeket a módszereket valódi vagy állítólagos pszichikai zavarokkal küzdő civileken, sőt gyerekeken is kipróbálták. A kísérleteket a 60-as években hagyták abba.

Az ügyről már 1962-ben kiszivárgott valami: John Frankenheimer filmje, A mandzsúriai jelölt egy Észak-Koreából hazatérő, az amerikai elnök meggyilkolására beprogramozott katonáról szólt (a filmet 2004-ben újraforgatták Jonathan Demme rendezésében, ám itt már az iraki háborúból tér haza a főszereplő).

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Könyv jelent meg a CIA titkos kísérleteiről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra