Békéscsabán született. 1937-ben végzett a keszthelyi mezőgazdasági akadémián, 1944-ben Budapesten doktori oklevelet szerzett. A keszthelyi gazdaságban volt gyakornok, majd a debrecen-pallagi akadémián tanított termeléstechnikát. 1941-42-ben Keszthelyen tanársegéd, ezután a keleti fronton harcolt. 1947-től a Magyar Agrártudományi Egyetem adjunktusa volt Keszthelyen, majd Budapesten. 1950-56-ban a Földművelési Minisztérium főelőadója, majd a keszthelyi akadémia növénytermesztési docense, később tanszékvezető egyetemi tanára, 1965-68-ban az agrártudományi főiskola rektora volt. Kutatásai során foglalkozott a humusz-, a legelő- és rétgazdálkodás, a burgonyatermesztés kérdéseivel, s kutatta a talaj termelékenységének fenntartása, a füves vetésforgó, a trágyázás, valamint a gazdaságos tápanyag-felhasználás lehetőségeit. Szervezésében 24 helyen, több mint 20 ezer parcellán folytak kísérletek. 1953-ban lett a mezőgazdasági tudomány doktora, 1964-ben az MTA levelező, 1970-ben rendes tagjává választották. 1975-ben Eötvös Loránd-díjat kapott. Budapesten halt meg 1980. február 18-án. Főbb művei: Növénytermeléstan (1952), Szántóföldi növénytermesztés (1976).