South Norwalk-ban látta meg a napvilágot. 1914-től vezette a rochesteri Mayo Klinika biokémiai osztályát, majd 1921-től harminc éven keresztül a Minnesotai Egyetem élettanprofesszora volt. 1951 után a Princeton Egyetem és a Merck-cég vendégprofesszoraként tevékenykedett. Ő izolálta 1914-ben a tiroxint (pajzsmirigy-hormont), amely a Banting és Best által előállított inzulin mellett a kialakuló hormonterápia legfontosabb anyaga lett. Kendall felismerte a cisztein és a glutation szerepét az oxido-redukciós folyamatokban. 1930-tól a mellékvesekéreg hormonjait kutatta, összesen 28 anyagot különített el. 1944-ben szintézissel előállította a dehidrokortikoszteront és 1946-ban a gyógyászati szempontból fontos kortizont. 1950-ben megosztott orvosi (fiziológiai) Nobel-díjat kapott a mellékvesekéreg-hormonok szerkezetének és biológiai hatásainak vizsgálata terén szerzett felfedezéseiért. 1972. május 4-én halt meg Princeton-ban.