Barcsay Ákos erdélyi fejedelem leszármazottja, a magyar felvilágosodás költészetének első jelentős képviselője Piskiben született 1742. március 2-án. Iskoláit Nagyenyeden végezte. 1762-ben Bécsbe került a testőrségbe, itt ismerkedett meg Bessenyei Györggyel, Báróczy Sándorral. Orczy Lőrinc legjobb barátja lett, számos verses levelet váltottak. 1766-ban átlépett a katonasághoz, a Dunántúlon és a Felvidéken állomásozott. Részt vett a francia és a török háborúban. Szabadkőműves is volt, 1790-ben visszatért a testőrséghez. A Martinovics-per után letartóztatták, de később szabadon engedték. 1796-ban ezredesként vonult nyugalomba, marossolymosi birtokán gazdálkodott. Verseinek egy részében a tudomány haladása foglalkoztatta, s annak hatása a társadalomra. Rousseau nyomán visszariadt a civilizáció vívmányaitól, egyszerűbb életre, tisztább erkölcsre vágyott. Háborús verseiben nem fogadta el a pusztítás létjogosultságát, jogtalannak érezte a gyarmatosító szándékokat is. A nemesi felvilágosodás alapján állva elítélte a fejedelmi zsarnokságot. Életképszerű versei az erdélyi tájat, embereket, szokásokat rajzolják. Műveinek határozott műfaji jellege nincs, leírásait, episztoláit, bölcselkedéseit tematikai és hangulati sokféleség jellemzi. Versei először a Bessenyei György Társasága című kötetben jelentek meg, egy teljesebb kiadást 1789-ben Révai Miklós rendezett sajtó alá Orczy Lőrinc verseivel együtt. Részt vett a megélénkülő erdélyi politikai életben. Költeményei jórészt barátaihoz írt verses levelek. Csórán élte a halál.