Mihail Szergejevics Gorbacsov Privolnoje-ban látta meg a napvilágot. Tanulmányait a moszkvai állami egyetemen és a sztavropoli mezőgazdasági intézetben végezte. 1946-ban gépkezelőként kezdett dolgozni. A kommunista pártba 1952-ben lépett be. A sztavropoli városi és kerületi pártszervezetekben töltött be vezető tisztséget. 1970-ben delegálták a Szovjetunió Legfelső Tanácsába, majd 1971-ben tagja lett a párt Központi Bizottságának. 1978-tól 1985-ig a KB egyik titkára volt, s először a Politikai Bizottság póttagja, 1979-ben pedig teljes jogú tagja lett. Csernyenko halála után bekerült a Szovjetunió Legfelső Tanácsába, 1985-től 1988-ig betöltötte a kollektív államfői testület elnöki tisztét is. 1985 és 1991 között ő volt az SZKP KB főtitkára. 1990-ben megválasztották a Szovjetunió első államfőjévé.
Nevéhez több sorsfordító gazdasági és politikai reform fűződik. Az ún. peresztrojkával hozzákezdett a szovjet gazdaság és politika radikális átalakításához. A glasznoszty-tyal, az információk szabad áramlásával lehetővé tette a szabad véleménynyilvánítást, a nagyobb kulturális szabadságot, az orosz történelem reális újraértékelését. Csökkentette a fegyverkezési kiadásokat, nyitott a Nyugat felé, véget vetett Afganisztán megszállásának. Enyhülési politikájáért 1990-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Megszüntette a kelet- és közép-európai országok szovjet megszállását, lehetővé tette Németország újraegyesítését, a Varsói Szerződés és a KGST feloszlását. Ugyanakkor képtelen volt megakadályozni a Szovjetunió felbomlását. Bár 1991 augusztusában túlélte alelnöke, Gennagyij Janajev és társai puccskísérletét, 1991. augusztus 24-én lemondott pártfőtitkári tisztéről, s ezt követően a kommunista párt tevékenységét országszerte felfüggesztették. Miután 1991 decemberében megalakult a Független Államok Közössége, 1991. december 25-én lemondott államfői tisztéről is, s ezen a napon a Szovjetunió is megszűnt. 2000-ben megalakult a nevével fémjelzett Oroszországi Egyesült Szociáldemokrata Párt, amelynek 2004-ig az elnöke volt. 2003 májusában az ő elnökletével, francia és olasz politikusok kezdeményezésére alakult meg a Világpolitikai Fórum, amelynek elsősorban múltbeli vezető politikusok, állam- és kormányfők, diplomaták a tagjai.