Ferenc József uralkodó 1861-ben kiadta az ún. februári pátenst, amely Bécsbe központi parlamentet (birodalmi gyűlést) hívott össze, s ezt törvényhozói jogokkal ruházta fel. A birodalmi gyűlés a tartományi gyűlések fölé - az így kezelt magyar országgyűlés fölé is - rendeltetett. Az államhatalom legfőbb eszközei továbbra is az uralkodó kezében maradtak. Az uralkodó korlátlan joga maradt a külügy és a hadügy irányítása, a fegyveres erőkkel való rendelkezés, és a költségvetés ügyében sem dönthetett a tanács. A birodalmi gyűlés alsóházába az egyes országgyűlések delegáltak képviselőket: a 343 helyből Magyarországot 85 illette meg, Erdélyt 26, Horvát-Szlavónországot 9. A pátens az osztrák tartományokban az alkotmányosság igen szűk, de mégiscsak létező formáját valósította meg. Ez volt a Habsburgok utolsó kísérlete arra, hogy összbirodalmi szinten kormányozzák a koronához tartozó tartományokat és országokat. A terv elsősorban a magyar politikai ellenzék határozottságán bukott meg, akik semmilyen központi parlamentbe nem akartak beleegyezni. Ezt követően osztrák-magyar tárgyalások kezdődtek Magyarország jövendő állambeli státusáról. Ennek eredményeképpen, 1865 szeptemberében az uralkodó kiadta a császári manifesztumot, amelyben Magyarország vonatkozásában felfüggesztette az 1861-es februári pátenst. E dokumentum kibocsátása közvetlen előzménye volt az 1867-es kiegyezésnek, amely létrehozta a kétpólusú birodalmat, az Osztrák-Magyar Monarchiát.