A pokol kapujában: vietnami veteránból buddhista szerzetes

2006. február 16. 13:00 Polák György

Nincs jó háború

A könyv címlapjáról egy kopasz (a zenben a világról való lemondás jele), szemüveges, nagyjából 55 éves férfi néz az olvasóra. Alatta egy fiatalember egy helikopternek támaszkodva, cigarettával és géppisztollyal a kezében teszi ugyanezt. A szerző Claude AnShin Thomas, vietnami veterán a hadszíntéren 18-19 éves amerikai srácként a lelki pusztulás széléig eljutva tömegesen gyilkolta az "ellenséget". Később a japán szotó zen tradíció buddhista szerzetese lett, vagyis saját megfogalmazásában megtalálta eredeti természetét.

Könyvében a vietnami háború borzalmas hatásainak példáján az emberi szenvedést teszi átélhetővé, mindazt ahogyan hazavitte a poklot: "Amikor már nem bírtam az elzárt képekkel, hangokkal, szagokkal, emlékekkel, a céltalan érzésekkel, szükségem volt valamire, ami segített megőrizni ép elmémet, így hát írni kezdtem."

Százezer veterán lett öngyilkos a vietnami háború óta, az Egyesült Államokban élő hajléktalanoknak pedig 50%-a vietnami veterán, s mindez még szinte semmit nem mond el a háborús gépezet hatásainak és az emberi szenvedés természetének történetéről. A pokol kapujában szerzője azonban meditatív úton is szerzett belátásokat háborúink hatásáről, saját szenvedésünkről, s így nem ragad meg a háború Vietnamban megjelenő formájánál, hanem látóterünket kitágítva bevonja olvasóját a háború mindennapi jelentésének keresésébe is.

Vietnam bennünk kezdődik - írja arról az emberi állapotról szólva, ami amerikai földön ma is mindennapi tapasztalat, s ismert eredménye, hogy 1991 és 1999 között 260 ezer ember halt erőszakos halált. A szerző számára tehát "Vietnam mindössze kifejezése valaminek, amely bennünk kezdődik, valamennyiünkben, férfiakban, nőkben egyaránt. Valamennyiünkben megvannak az erőszak magvai, a háború magvai."

Az Auschwitzből Vietnamba zarándokló Claude AnShin a háború elkerülésére a saját szenvedésünkkel való szembenézést ajánlja: "Mindenkinek megvan a saját Vietnamja. Valamilyen szinten, valamilyen téren mindenki sérült." ... "Számomra nem volt "háború után". Túléltem Vietnamot, de folytatódott a háború a saját életemben." Vietnam itt ugyanaz, mint Auschwitz - metafora a pokollal való találkozás megragadására. S bár a szenvedés nem múlik el, lévén az életünk szerves része, de kezelhető, és megfelelő éberséggel azonnal felismerhető. Erről szól a Tudatosság harangja című fejezet, amelyben a tudatos, itt és most való élet felismerésének és megvalósításának gyakorlati útjáról, a meditációról szól.

1. Nincs jó háború
2. Mindenkinek megvan a maga Vietnamja