Az I. világháború előtt a Huszadik Század, a Nyugat cikkírója volt. Novelláit 1912-ben Az élet felé című kötetben adta ki. 1913-14-ben bekapcsolódott a Galilei kör munkájába, 1914-ben az Új Magyar Szemle szerkesztője lett. Jászi Oszkár titkáraként tevékenyen részt vett a polgári demokratikus, ún. őszirózsás forradalomban, majd a külügyminisztériumban, illetve a kommün idején a külügyi népbiztonságon dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után először a Világ című napilap munkatársa, majd a Századunk szerkesztője lett. 1944-ben megszervezte az illegális Magyar Radikális Pártot, amelynek a háború után elnöke is volt. 1947-ben képviselővé választották. Még ugyanebben az esztendőben újra indította a Huszadik Századot, amely azonban két évre rá megszűnt. A reményeiben csalódott író-képviselő 1949-ben végül is nyugdíjba ment. Politikai apátiájából még az igazi demokrácia reményét felcsillantó 1956-os forradalom sem rázta fel. Nem vette ki részét a Radikális Párt újjászervezéséből sem. Önéletrajzi művén dolgozott, ennek befejezésében azonban halála megakadályozta.