1878-ban szentelték pappá, 1897-ben kanonok, 1902-ben apát, 1909-ben pedig pápai prelátus lett. A katolikus közéletben 1903-tól játszott fontos szerepet. Ekkor választották a Szent István Társulat alelnökévé, 1915-ben pedig a Szent István Akadémia elnöke lett. Politikusként a keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke volt, 1905-től pedig mint néppárti képviselő aktív politikai munkásságot folytatott. A forradalmi munkásmozgalommal szemben szorgalmazta a keresztényszocialista szervezetek létrehozását. Kiindulópontja az volt, hogy a társadalom és a nemzet fejlődésének feltétele a társadalmi egyensúly megteremtése. Aki a társadalmi békét akarja, annak akarnia kell a társadalmi igazságosságot is. Hangsúlyozta a keresztény erkölcs, a szociális igazságosság és a politikai demokrácia szerves egységét. Parlamenti felszólalásaiban sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Később a Néppártból is kilépett, mert az eltért a keresztényszocialista elvektől. A katolikus pappolitikust Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják. 1923. november 15-én halt meg Budapesten.