Fejezetek a háborús felderítés történetéből
2006. január 26. 12:15
John Keegan új könyve arra a kérdésre keresi a választ, hogy a kémek csak a regényirodalom romantikus figurái, vagy tényleg komoly szerepet játszanak a katonai győzelmekben?
<
Keegan konklúziója kijózanító: a felderítés, a hírszerzés hasznos a háborúban, de önmagában nem döntő a szerepe. A nagy felderítési előny sem garantálja feltétlenül a győzelmet. A háborúk végkimenetelét rendszerint az elegendő mértékű, célszerűen bevetett erő szabja meg. Nelsonnak és Jacksonnak gyakran csak töredékes információi voltak az ellenségről, ezt azonban ellensúlyozta hadvezéri tehetségük. A britek tudtak a Krétát fenyegető német invázióról, ám a túlerő legyűrte őket. A falklandi háború idején a brit felderítés kifejezetten gyatra volt, de a sorkötelesekből álló argentin egységek nem voltak méltó ellenfelei a profi angol katonáknak.
A könyv megírására persze személyes történettel is szolgál a szerző: az előszóban röviden, pár oldalban ismerteti meg az olvasót a titkoszolgálattal történt találkozásaival, és azzal, hogy miként vezettek el ezek az epizódok a könyv megírásához.
A könyv végére pedig talán azt is megértjük, hogy a kémek világa többségében véve inkább száraz, irodai munka, és a James Bondhoz hasonló ügynökök ritkán kerülnek ki élve az általuk végrehajtott akciókból.
Keegan, John: A háborús felderítés. Az ellenség megismerése Napóleontól az al-Kaidáig. (Intelligence in War), Ford.: Dr. Molnár György, Európa Kiadó, Bp., 2005. 764 o.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
